2008 December 1-jén megkezdődött a Gorilla éve. Az ENSZ által indított kezdeményezés a súlyosan veszélyeztett főemlős megmentését tűzte ki céljául. Az esemény jó alkalmat kínál arra, hogy összefoglaljuk a jelenleg ismert gorillafajokról és alfajokról szerzett ismereteinket.

A gorilla évét az ENSZ környezetvédelmi programjának részeként működő Egyezmény a Vándorló Vadon élő Állatfajok Védelméről (CMS), más néven Bonni Egyezmény egyik aktív támogatója, II. Albert monacói herceg nyitotta meg ünnepélyes keretek között a CMS decemberi római konferenciáján, ahol több mint száz kormány képviselője vett részt, hogy megvitassa a környezetszennyezés, a klímaváltozás és a túlvadászat által leginkább veszélyeztetett állatfajok védelmének megerősítését. A CMS félmillió eurót kíván összegyűjteni olyan programokra, amelyek segítséget nyújtanak gorillákat fenyegető legnagyobb veszélyekkel szemben. "Azokat a forrásokat kell használnunk, amelyeket a gorillamegfigyelő turistautak jövedelméből szerzünk. Ezzel tudunk infrastrukturális támogatást nyújtani az orvvadászok ellen küzdő vadőrök számára. Többet kell tennünk az élőhelyek megőrzésért is" - mondta az egyezmény tisztségviselője, Robert Hepworth.

Egy augusztusban kiadott jelentés szerint a főemlősök 634 fajának és alfajának fele került a kihalás szélére az emberi tevékenységek következtében. A legrosszabb a helyzet Ázsiában: az itt élő főemlősök 70 százaléka szerepel a legveszélyeztetettebb fajok nemzetközi vörös listáján.

A kizárólag Afrikában élő gorillákat leginkább az ebola, az erdőirtás és az élőhelyek közelében dúló fegyveres konfliktusok fenyegetik, de számos orvvadász is gyilkolja őket húsukért, illetve a feketepiacon jól eladható kölykökért. Mivel a gorillák hosszú életűek és a szaporodási rátájuk rendkívül alacsony, ezért populációik még a kisebb mértékű vadászatra is rendkívül érzékenyek. Állományukat tovább csökkenti élőhelyük folyamatos zsugorodása, és pár évtizeden belül további nagy veszélyt jelent fennmaradásukra a várható éghajlatváltozás.

A gorillák kisebb (jellemzően 7-10 fős) családi közösségekben élnek, amelyeket egy idősebb, "ezüsthátú" hím vezet és védelmez. A hím és a nőstények kapcsolata szoros, a nőstények viszonya lazább, mivel nem rokonok: ivaréretten elhagyják csapatukat, és más csoportokat keresnek maguknak. Egy nőstény élete 30-50 éve során csupán 3-6 utódot nevelhet fel. Szinte mindig egy kölyök születik, az ikerszülés rendkívül ritka.

A gorillák nemcsak egymással képesek rendkívül magas szinten kommunikálni. A Koko nevű nősténynek egy kaliforniai állatkertben a siketnéma jelbeszéd mintegy 1000 jelét tanították meg, ezeket Koko a mai napig valódi nyelvként használja, sőt maga is alkotott új jeleket. Érzelmein kívül számos elvont fogalmat is képeskifejezni. A 37 éves Koko ma egy hawaii gorillarezervátumban él, és már nem kísérleteznek vele, de korábbi tudásának nagy részét megőrizte. A gorillák fejlett értelmi képességeit más kísérletek is alátámasztották.

Gorillafajok és alfajok

A gorillák az úgynevezett nagy emberszabású majmok (Hominidae) családjába tartoznak a csimpánzokkal és bonobókkal(Pan troglodytes és Pan paniscus), az orangutánokkal (Pongo pygmaeus) és az emberrel együtt. Noha a nagy emberszabásúak közül eddig még csak az ember és a csimpámz genomjának szekvenciája készült el, több előzetes eredmény arra utal, hogy a gorillák legalább olyan közeli - ha nem közelebbi - rokonaink, mint a csimpánzok. Ez is indokolja, hogy minél nagyobb erőfeszítéseket tegyünk megmentésükre.

A gorilláknak ma két faját különböztetjük meg, a nyugati gorillát (Gorilla gorilla) és a keleti gorillát (Gorilla beringei). A nyugati gorillák Nyugat- és Közép-Afrika trópusi esőerdőiben élnek Nigériától Kamerunon át a Kongói Köztársaságig, míg a keletiek Közép- és Kelet-Afrika egyes területeinek (Kongói Demokratikus Köztársaság, Ruanda, Uganda) esőerdeiben.

Mindkét gorillafajnak két-két alfaját ismerik el a szakemberek. A nyugati gorilla alfajai a viszonylag gyakori nyugati síkvidéki gorilla (Gorilla gorilla gorilla), valamint a világ legritkább gorillája, a Cross River-i vagy Diehl-gorilla (Gorilla gorilla diehli). A keleti gorilla két alfaja a keleti síkvidéki gorilla (Gorilla beringei graueri) és a Virunga-hegység, valamint Dél-Uganda híres hegyi gorillája (Gorilla beringei beringei).

Nyugati síkvidéki gorilla

Noha a gorillaalfajok között a nyugati síkvidéki gorilla egyedszáma a legnagyobb (150 000-200 000), súlyosan veszélyeztetett, mert létszáma rohamosan csökken a vadászat és a betegségek okozta halálozás miatt. Becslések szerint az állományok egyedszáma több mint 60 százalékkal csökkent az elmúlt 20-25 évben. A védett területek többségén jelentős gondot okoz az orvvadászat, és elterjedési területének mintegy felét érinti az ebola, amely a gorillákra ugyanolyan veszélyes, mint az emberekre.

Nyugati síkvidéki gorilla (Gorilla gorilla gorilla) - ez az alfaj látható a budapesti állatkertben, ahol a csapat nemrég újabb nősténnyel bővült

A nyugati síkvidéki gorilla legnagyobb egyedszámban Kamerunban és a Kongói Köztársaságban él. Kongó északi részén 125 ezer nyugati síkvidéki gorillát számláltak össze nemrég. A nagyszámú állatra egy 47 ezer négyzetkilométeres területen bukkantak a New York-i székhelyű Wildlife Conservation Society (WCS) szakemberei, akik a gorillák által esténként épített fészkek száma alapján következtettek a ritka emberszabásúak számának robbanásszerű növekedésére a Kongói Köztársaság északi részén elterülő esőerdőkben és elszigetelt, ingoványos területeken. Korábban viszonylag sok gorilla élt Gabonban is, de 1996 és 2003 között az ország északkeleti részén tomboló ebolajárvány szinte az összes nagy emberszabásút kiirtotta.

Cross River-i vagy Diehl-gorilla

A gorillák legújabban (2000-ben) elismert és legkisebb létszámú, leginkább veszélyeztetett alfaja. Állománya - amely Kamerun és Nigéria 11 szétszórt pontján él - kevesebb mint 300 egyedből áll. Ezért örvendetes, hogy a kameruni kormány többéves előkészítő munka után idén létrehozta a Takamanda Nemzeti Parkot, amely csatlakozik a Nigériában lévő Cross River Nemzeti Parkhoz. A két természetvédelmi terület - melyek között az állatok szabadon közlekedhetnek - nagyjából 115 gorillának ad otthont.

Cross River-i vagy Diehl-gorilla (Gorilla gorilla diehli)

Sajnos az élőhelyének széttördeltsége miatt ezt az alfajt még a szokásosnál is jobban veszélyezteti az élőhelyrombolás, az orvvadászat. Fennmaradásának esélye - a védelmi erőfeszítések ellenére - igen csekély.

Keleti síkvidéki gorilla

A nyugati és a keleti gorillát mintegy 1000 kilométer távolság választja el egymástól. A keleti gorilla nagyobb termetű, mint nyugati rokona. A keleti gorilla szőrzete hosszabb, feketébb, kifejezettebb a fej középvonalán végighúzódó "punkos" taraj. Nem fordul elő a fején vöröses elszíneződés. A domináns hímek hátán lévő ezüstszínű minta is határozottabban kivehető és körvonala is élesebb, mint a nyugati gorillákon látható mintázat.

A keleti síkvidéki gorilla kizárólag a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fordul elő a Lualaba folyó és a Burundi-Ruanda-Uganda határolta terület között. Egyedszámát az 1990-es években 17 000-re becsülték. Az állomány zöme (körülbelül 86 százaléka) a 6000 négyzetkilométeres Kahuzi-Biega Nemzeti Parkban és a hozzá kapcsolódó Kasese területen élt.

Keleti síkvidéki gorilla (Gorilla beringei graueri)

Az 1990-es évek vége óta zajló véres polgárháború azonban a gorillákat sem kímélte. Az orvvadászat okozta közvetlen károkon túl igen jelentős pusztítást vitt végbe a főemlősök között az élőhelyek elvesztése, az illegális fakitermelés, illetve a bányászat. Mivel a zavaros belpolitikai viszonyok miatt lehetetlen pontos állományfelmérést végezni, ezért a természetvédők csak a helybéliek szóbeli beszámolóira támaszkodhatnak. Ezek alapján drasztikus egyedszámcsökkenés valószínűsíthető.

Hegyi gorilla

Diane Fossey munkásságának, valamint a "gorillaturizmus" létrejöttének köszönhetően ez a gorillaalfaj a legismertebb a nagyközönség számára. A hegyi gorilla mintegy 400 000 éve vált el a keleti síkvidéki gorillától. Két populációja létezik. Az egyik a Virunga-hegység vulkánjai között, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Ruanda és Uganda határán, a másik a Bwindi Nemzeti Parkban, Uganda nyugati részén, a Kongói Demokratikus Köztársaság határán. Ez utóbbi állományról több szakember úgy véli, hogy már külön alfajnak tekinthető (Gorilla beringei bwindi), de ez még megerősítésre vár.

Hegyi gorilla (Gorilla beringei beringei)

A nemrég végzett felmérések alapján a hegyi gorillák két izolált populációjának egyedszámát 650-680 egyedre becsülik. Noha mindkét állomány teljes egészében védett területen él, ennek ellenére igen nagymértékben fenyegeti őket a kipusztulás a rendkívül kis állománynagyság, az élőhelyek elvesztése, az orvvadászat, az emberi betegségek átterjedése és a polgárháború miatt.

Ezért örömteli, hogy a Virunga Parkba nemrég visszatért vadőrök azt tapasztalták, hogy a háború idején nagyobb volt a gorillák szaporulata a békeidőben megszokottnál. Az utolsó számláláskor, 2007 augusztusában 72 "emberhez szokott" és mintegy 120 "vad" gorilla élt a rezervátumban. A mostani egyhónapos számlálás eredménye meglepte a szakembereket: az egyik 30 egyedből álló gorillacsapatban öt új kölyköt találtak. Az elmúlt 11 év során átlagosan kevesebb mint két kölyök született évente. Öt új kölyök, alig több mint egy év alatt a 30 egyedből álló gorillacsapat életében, mintegy 15 százalékos növekedés, ami rendkívüli hír - nyilatkozta Emmanuel de Merode, a Park igazgatója.

"Csak abban bízom, hogy végre észhez térünk" - Jane Goodall-lal beszélgettünk

Töretlen kitartással járja a világot, hogy mindannyiunkat személyes cselekvésre buzdítson bolygónk élővilágának védelmében, támogatja a radikális aktivizmust, bár úgy véli, az ő ereje a meggyőzésben van. Sejti, miben hibázott Dian Fossey, s elárulta, hogy olykor vágyakozva gondol a Tanganyika-tó partján a csimpánzok között eltöltött évekre. Jane Goodall főemlőskutató fél évszázada kezdte meg munkáját Afrikában, s mára már világméretű humanitárius és környezetvédelmi szervezetet működtet. Február 11-én este telt házas előadást tartott az ELTE-n; előtte a budapesti állatkertben beszélgettünk vele.

Jane Goodall tevékenysége

Jane Goodallról bővebben itt olvashat!

Jane Goodall 1960-ban kezdte kutatni a csimpánzok viselkedését Tanzániában. Egyéni kutatási módszerei már néhány hónap után szenzációs eredményekre vezettek. Ő írta le először, hogy a csimpánzok is készítenek eszközöket, olykor nagyobb állatokra, például majmokra vadásznak, máskor több éven át háborúskodnak a szomszédos hordákkal a területért. 1977-ben jött létre a Jane Goodall Intézet (JGI), amely a fajvédlem mellett más globális ökológiai problémákkal is foglalkozik. Az intézet egyik kiemelt programja a Roots and Shoots, magyarul Rügyek és Gyökerek elnevezésű, gyerekeket és fiatalokat összefogó képzési és nevelési program, amely a világ 87 országában, 8000 helyi csoportban, több mint 100 ezer taggal rendelkezik.

- Folyamatosan úton van, egy évben 300 napon át utazik. Legutóbb három éve járt Magyarországon. Milyen benyomásokat szerzett?

Igazi öröm látni, hogy három év alatt mennyi minden változott a budapesti állatkertben, és hogy a főemlősök házát most is bővítik. Mielőtt Afrikába indultam volna, egy évig a londoni állatkertben dolgoztam, ahol mindösszesen két csimpánz élt apró betonketrecbe szorítva. Visszatekintve: akkoriban még nagyon keveset tudtam a csimpánzokról. Azóta egyébként az állatkertek nagy részében már arra törekszenek, hogy a lehetőségekhez képest megfelelő körülményeket biztosítsanak az emberszabásúaknak. Az állatkertekben élő főemlősökkel szemben a vadonban, a főemlősfajok eredeti élőhelyein viszont drámai a helyzet. A Kelet-Ázsiában honos orangutánok, az afrikai erdőkben élő bonobók, azaz törpecsimpánzok vagy a Közép-Afrika esőerdeiben megmaradt hegyi gorillák napjai meg vannak számlálva, mára nagyon közel kerültek a kipusztuláshoz.

A Jane Goodall Intézet ma már 26 országban működik, és munkájának egy jelentős része abból áll, hogy a fogságban élő emberszabásúak életkörülményein javítson, ahol szükséges, de ennél még fontosabb az élőhelyük védelme. Mivel az emberszabásúak a világon mindenütt az ember tőszomszédságában élnek, különösen fontos, hogy bevonjuk a helyieket a fajvédelembe, hogy megértessük velük az ügy jelentőségét és azt, hogy a közös munka nem csak a környezet szempontjából, de számukra is gyümölcsöző lehet - javulhatnak életkörülményeik. Afrikában és Ázsiában a munkánk részeként képzések keretében mutatunk rá a főemlősök védelmének fontosságára, ám ennél talán még fontosabb, hogy a gazdaságilag fejlett társadalmakban is megmutassuk az embereknek a főemlősök helyzetét és azt, miként segíthetnek.

Ma már lépten-nyomon megszólítanak az utcán, akár Amerikában, akár Kínában járok: ön ugye Jane Goodall, a csimpánzvédő? Láttam a filmjét, a Gorillák a ködben-t (a Gorillák a ködben című film valójában Dian Fossey gorillakutató életéről szól - a szerk.). Kezdetben zavart, hogy sokan felismernek, de ma már tudom, hogy így talán csatlakoznak hozzánk, gyermekeik részt vesznek a Rügyek és Gyökerek tevékenységében, s az már fél siker. (A Rügyek és Gyökerek tevékenységéről lásd keretes írásunkat.)

- 1960-ban, 26 évesen érkezett meg a tanzániai Tanganyika-tóhoz, hogy a Gombe-patak mentén élő csimpánzok viselkedését tanulmányozza. Mit érez ma a rezervátum iránt?

A régi Gombe nagyon hiányzik, amilyen akkor, lassan fél évszázada volt. Ma már minden egészen más arrafelé: alig maradtak erdők, a helyiek kivágták a fákat. A kutatóközpontban egyetlen állat maradt abból az időből, amit a csimpánzok között töltöttem, Gremlin - történetesen az egyetlen nőstény a csoportban, amelyik ikreknek adott életet, s amelyiket a hatvanas években kölyökként ismertem meg. Az ember árnyékában című könyvemben leírt csoportból ő az egyetlen, aki ma is él. Egyetemi diákok végzik a kutatásokat, időről időre turisták érkeznek, hogy megnézzék maguknak a csimpánzok talán utolsó gombéi generációit. Más ez már, mint amikor 1960 nyarán megérkeztem a Tanganyika-tó vidékére. A munka immár ötven éve megy, ezzel a Gombe-pataki Kutatóközpont a világ egyik legrégebb óta folyamatosan működő zoológiai kutatásának helyszíne. A fél évszázados évfordulót 2008 júniusától ünnepeljük egy éven át.

- Milyen új kutatási eredmények születtek a központban az elmúlt időszakban?

Az egyik legizgalmasabb eredmény, hogy most már akár egy egyed ürülékéből vett mintából is felrajzolhatjuk a csoport családfáját. A minta DNS-elemzéséből egyértelműen kiderül például, hogy egy adott kölyök melyik hímtől származik. Korábban ezt sosem tudhattuk pontosan, csak sejtéseink lehettek. A származás bizonyosságával pedig megfigyelhetjük, vannak-e öröklött hasonlóságok apa és kölyke fizikumában és viselkedésében, vannak-e öröklött viselkedési formák. Hogyan működik az apa-gyerek kapcsolat?

- Annak idején három 50 tagú csimpánzcsoport élt a Gombe-patak vidékén, ebből mára csupán egy nagyobb ötventagú és két, ennél lényegesen kisebb csoport maradt. Milyen veszélyek fenyegetik a csimpánzokat?

Egyértelműen az ember irányából érkezők. Az ember Afrikában és a világ más részein is egyre nagyobb területeket vesz el a főemlősöktől. Elpusztítjuk a csimpánzok élőhelyeit, a szegénység miatt a helyi termelők újabb és újabb területen termelnek haszonnövényeket, majd amikor a termőföld kimerül, újabb erdőrészeket vágnak ki, újabb táblákat ültetnek be, s a korábban dús erdőség helyét átveszi a terméketlen sivatag. A szegénység tehát nem szűnik, a terméketlen terület nő, a vadon zsugorodik - ezen pedig egyedül a helyiek segítésével, képzésével, az életkörülményeik javításával lehet változtatni. Erre hoztuk létre TACARE elnevezésű komplex programunkat. Olyan mezőgazdasági eljárásokat mutatunk be a helyieknek, amelyek úgy segítik őket nagyobb profithoz, hogy közben az élővilág se sérüljön. Tehát kevesebb pusztítással többet tudnak termelni. Mára elértük, hogy mindössze két év alatt újra termővé tudjuk varázsolni a korábban kizsigerelt mezőgazdasági területeket. Mindezt pedig vegyszerek, műtrágya nélkül tesszük.

Jane Goodall a budapesti állatkertben 2008. január 11-én 

Mára a Tanzániában termelt legjobb minőségű biokávé ilyen újrahasznosított területeken terem, amit az ENSZ közreműködésével értékesítünk. Megtanítjuk a gazdákat arra, hogyan ellenőrizzék a kávé minőségét, együtt pörkölőüzemeket építünk. A program nagyon sikeres, a helyiek annyi profithoz jutnak, amennyihez még soha korábban. A csimpánzok pedig mindenközben szépen lassan visszafoglalhatják élőhelyük egy részét. A gazdálkodás mellett előadásokat tartunk a mikrohitelben rejlő lehetőségekről. Így apránként, a környezetvédelmi szempontok figyelembe vétele mellett, kis kölcsönökkel juthatnak egyre feljebb. Gyermeknek is tartunk oktatást arról, mennyire fontos a csimpánzok védelme, a lányok tanulását pedig ösztöndíjakkal támogatjuk. Ez egy lényeges megfigyelésünk: minél magasabb egy társadalomban az iskolázott nők száma, annál kevesebb gyermek jut egy családra. Addig, amíg egy asszony arra számíthat, hogy gyermekeinek harmada csecsemőkorában meghal, addig képtelenség kis családot tervezni. A gombéi rezervátum területén már az elmúlt 16 év alatt is szembetűnő jelenséggé vált, hogy több gyermek él, persze a helyi fogalmak szerint, kis családban, működik a családtervezés. A TACARE módszerét Afrika más országaiban is alkalmazzuk, például Kongóban, illetve Nyugat-Afrikában és Ázsia számos országában.

- Az említett Dian Fossey önnel egy időben végezte kutatómunkáját a közép-afrikai hegyi gorillák között. Amint az a Gorillák a ködben című könyvéből,és az ebből készült filmből is kiderül, Fossey fiatalon életét vesztette: brutálisan meggyilkolták az orvvadászok. Önnek soha nem volt konfliktusa a helyiekkel?

Soha, és ebben is nagy része van édesanyámnak, aki kezdettől fogva támogatta gombéi munkámat. Eljött velem Afrikába, rögtön a megérkezésünk után afféle orvosi sátrat állított föl, és hozzálátott a környező falvak lakóinak gyógyításához. Úgy nevezték őt, a fehér boszorkány. Dian abban mindenképpen hibázott, hogy helyi férfiakat fogadott föl őrnek, de nem engedte közel őket a gorillákhoz. Azt gondolta, ha az állatok hozzászoknak az őrök látványához, nem fognak tartani az orvvadászoktól sem. Hiába mondtam neki, hogy ha a mi csimpánzaink tökéletesen meg tudják különböztetni az őröket a vadászoktól, biztos, hogy a gorillák is képesek lennének erre. Csak adj munkát az orvvadászoknak, és máris megszelídíted őket. Ráadásul azzal, hogy mi Gombéban bevontuk a helyieket a munkánkba, lassan egész falvak tették magukévá az ügyünket. Ha ezt Dian megtette volna, talán még ma is élne.

- A remény gyümölcsei című könyvében áttekinti azon emberi vétkeinket, amelyeket nap mint nap elkövetünk az élővilág ellen.

Iszonyatos munka volt ebben a töménységben szembesülnöm a globális problémákkal: a modern mezőgazdaság nagyüzemi léptékű vegyszerhasználatával, a genetikailag módosított szervezeteket forgalmazó multinacionális cégek gátlástalanságával, az embertelen állatgyárakkal, a tengeri élővilág kizsákmányolásával, az energia, az ivóvíz és az élelmiszer mértéktelen pazarlásával. Mostanában egy új könyvön dolgozom, amely azokat az eseteket veszi számba, amikor sikerült egy fajt visszahoznunk a kihalás széléről. Ezt írni sokkal vidámabb feladat.

- Globális problémáinkat áttekintve legutóbbi nyilatkozatában James Lovelock, a 20. század egyik legismertebb ökológusa megdöbbentően pesszimista jövőképet vázolt fel. Ön inkább az optimisták táborához húz?

Egyszerre érzem magam optimistának és realistának. Sokan mondják, hogy a remény elveszett, már nincs időnk megmenteni bolygónkat. Én azt mondom, igenis van remény, ha belátjuk, nincs mire várnunk, csak cselekednünk kell. Ezt a belátást segíti a Jane Goodall Intézet - ráébreszti az embereket, hogyan tesszük tönkre a Föld élővilágát, hogy mi magunk okozzuk a klímaváltozást. Ugyanakkor csak mi hozhatjuk helyre a hibát: mindennapi fogyasztási szokásaink, életmódunk megváltoztatásával és közösségi munkával képesek vagyunk változásokat előidézni. Csak el kell érnünk a kritikus tömeget, és csodákra vagyunk képesek.

- Sokat hallunk a fenntarthatóságról, csak keveset teszünk érte.

Amikor a politikusok fenntartható fejlődésről beszélnek, mindig a gazdaság meg nem torpanó fejlődésére gondolnak, arra, hogy az emberiség folyamatosan többet és többet fogyaszt, vízből, energiából, élelmiszerből és egyéb javakból. Mi arról beszélünk, mi az, ami ökológiailag fenntartható. Arról, hogy a környezet kárára történő nyerészkedést egyszer s mindenkorra be kell fejeznünk. Végre meg kell értenünk, hogy a mai abszurd és ész nélküli gazdasági növekedésnek véget kell vetni, mert képtelenségekre épül és tökéletesen fenntarthatatlan. Ha elfogadjuk, hogy a világon mindent ez mozgat, az remek, csak akkor mind meghalunk!

Azzal nem sokra megyünk, ha mindent multinacionális vállalatok irányítanak, rossz minőségű árut, élelmiszert termelnek, és ezzel terítik be a piacot, miközben a kistermelők nem tudják eladni a terményeiket. Ha a korszerű állattartás nevében kínozzuk és hormonnal tömjük a csirkéket, disznókat, marhákat Európában, majd olyan olcsón adjuk el őket Afrikában, hogy az ottani kistermelők egyszerűen képtelenek versenybe szállni. Csak abban bízom, hogy végre észhez térünk.

Jane Goodall január 11-én az ELTE-n tartott előadására alulbecsülték az érdeklődést a szervezők: a hallgatóság két előadótermet is megtöltött, sokan be sem jutottak 

- Könyveiben több példát is bemutat arra, miként képes egyetlen ember szembeszállni hatalmas multinacionális vállalatokkal, hogy a földjét, a megélhetését védje. Például a kanadai farmer, Percy Schmeiser, aki sikerrel pereskedett a Monsanto nevű, genetikailag módosított vetőmagokat forgalmazó mamutvállalattal. Mit gondol a radikális aktivizmusról?

Feltétlenül támogatom. Magam sajnos soha nem vettem részt efféle megmozdulásban. Nagyon szeretnék, de nem tehetem, mert azonnal bezárulnának előttem a döntéshozók, például az amerikai szenátorok ajtói, akik nem fogadják például a radikális aktivista állatvédő PETA képviselőit sem. Így nem marad más számomra, mint meggyőzőnek lenni anélkül, hogy radikális lennék.

- Mit tanácsolna az [origo] olvasóinak, hogyan válasszanak olyan életmódot, amely ökológiailag is üdvös?

Azt tanácsolnám, hogy minden egyes döntésüknél fontolják meg, milyen hatással van választásuk bolygónk élővilágára. Ugyanis a fogyasztás minden egyes lépése egy döntés arról, milyen termelést támogatunk - egy az állatokat megnyomorító csirkeüzemet vagy egy biogazdát. Támogatjuk-e egyáltalán az állattartást, vagy - mivel az embernek alapvetően nincs szüksége rá - vegetáriánusok leszünk. Vég nélkül vásároljuk-e a ruhákat nem törődve azzal, hogy ezzel éhbérért dolgoztatott bangladesi gyermeket kizsákmányolását legitimáljuk. Ha mindezt sikerülne szem előtt tartani, garantálom, hogy egyetlen hét alatt megváltozna velünk az élet.

• A gorilla éve honlapja (angolul)
• Jane Goodall Intézet
• A magyar Rügyek és Gyökerek egyesület honlapja

Miért "foglalkozunk" a gorillákkal?

Dian Fossey biológus könyve, a Gorillák a ködben hívta föl a világ figyelmét az afrikai hegyigorillákra. A kutatónő, miután évtizedekig tanulmányozta a hegyigorillák csapatát, 1985-ben maga is az orvvadászok áldozata lett.

Az évszázados vadászat miatt dr. Fossey már csak 250 példányról számolt be, ám a kihalás szélére került faj populációja az elmúlt 13 évben közel 9%-kal nőtt.

Hegyigorilla kölyök az esőerdőben

Az állatvédők véleménye szerint a lassú növekedés annak köszönhető, hogy a főemlősők turistalátványosságot jelentenek a háborúskodás miatt elszegényedett országoknak, s ezzel komoly bevételeket jelentenek a gazdaságnak. A gorillafaj élőhelye Afrika Ruanda, Uganda és a Kongói Demokratikus Köztársaság határán fekvő hegyvidéke, fogságban egyetlen egyed sem él.

A hegyigorillák tudományos nevüket, Gorilla beringei beringei, Oscar von Beringei német felfedezőről kapták, aki 1902. október 17-én bukkant rájuk.

1989-ben még 620 egyedet számoltak meg, s ez a szám mára 674 körülire emelkedett. Az állatok élőhelyét mára mind a három ország nemzeti parkokkal védi, ám a vadászat, az illegális kereskedelem és különösen a gorillák élőhelyének visszaszorulása miatt a kihalás veszélye változatlan.

Három környezetvédelmi csoport, a WWF, az Afrika Vadvilága Alapítvány (AWF), és a Fauna and Flora International (FFI) összefogásában létrejött Nemzetközi Gorillamegmentési Program (IGCP) együttesen igyekszik fellépni a faj megmentéséért.

"A nemzetközi összefogásnak köszönhető, hogy úgy tűnik, egyelőre legalábbis sikerült megmentenünk a fajt a teljes kipusztulástól" - nyilatkozta dr. Annette Lanjouw, az IGCP igazgatója. Az állatvédő szervezet szerint az ökoturizmus keretében több mint 10 ezren látogattak el a gorillák lakta nemzeti parkokba.

A gorilla kölykök 4 éves korukig maradnak anyjukkal

A turizmus egyrészről hatalmas bevételeket jelent a nemzeti parkokat üzemeltető országoknak, melyeket a világ legszegényebb államai közt tartanak számon, az idelátogatók áradatának azonban számos veszélye lehet. A turisták például fertőzéseket, betegségeket hozhatnak magukkal, melyek a gorillák számára akár halálosak is lehetnek.

Szerény remények

"A megfigyelt populációnövekedés igen szerény mértékű, a gorillákat fenyegető veszélyek változatlanok" - véli Lanjouw. "Az ugandai és ruandai nemzeti parkok jól működnek, de különösen elkeserítő a helyzet a Kongói Demokratikus Köztársaságban, ahol a háború miatt a gorillák magukra maradtak."

Hasonló cikkek az origo-n:

Visszatérnek a hegyi gorillák őrzői

Lassan kezdenek visszatérni őrhelyeikre azok a vadőrök, akik több mint 14 hónapja menekültek el a Kongói Demokratikus Köztársaságban kitört véres polgárháború miatt. Az országban található a hegyi gorillák egyik legnagyobb állománya, és az állatok igencsak rászorulnak a védelemre a vadorzók ellen.

 

 

Az emlősfajok negyedét fenyegeti a kihalás

Az emlősök osztályába tartozó állatok természetvédelmi helyzetének első átfogó felmérése lesújtó eredményt hozott. Az emlősfajok felének állománya jelentősen csökkent, és a világ minden negyedik emlősfaját kipusztulás fenyegeti.

 

Ebola és orvvadászok: az emberszabásúak végnapjai Nyugat-Afrikában

Az elmúlt húsz év során felére csökkent a gorilla- és a csimpánzállomány Nyugat-Afrika esőerdeiben, ám akad olyan terület is, ahonnan az állatok mind egy szálig kipusztultak. Az említett fajok fennmaradása nagyobb veszélyben van, mint azt korábban gondolták - adta hírül egy amerikai kutató a Nature-ben megjelent tanulmányában.

[forrás: origo]