Nem mindennapi ötlet ágaprítót vinni a sivatagba. Ám Laurie Marker, aki 37 éve küzd Afrika leginkább veszélyeztetett nagymacskája, a gepárd megmentéséért, gyakran szánja rá magát szokatlan lépésekre.

Fotó: Elisabeth Brentano

Laurie Marker, a Gepárdvédelmi Alap (CCF) alapítója, az Indianapolis Díjjal kitüntetett (az állatvédelem területén világszerte odaítélt legmagasabb kitüntetés) a veszélyeztetett gepárdok védelméért dolgozik Namíbiában. Munkájának részeként írtja a gyorsan terjedő tüskés bokrokat, nehogy azok kárt tegyenek a nagymacskákban.

Fotó: CCF

Az óránként akár 110 kilométeres sebességre is képes gepárdok szemét gyakran kiszúrják a tüskék, amikor a sűrű bozóton vágtak keresztül. A mind jobban terjedő szúrós bokrok egyre nagyobb területeket nőnek be Namíbiában, s az állattartóknak, és a nagymacskáknak is gondot okoznak. A sérült állatok nem képesek vadon élő zsákmányt ejteni, ezért rákapnak a háziállatokra, mire az állattartók csapdába ejtik őket.

Marker előállt a megoldással: bevetette az ágaprítókat.

Az összedarált tüskés bokrokat tégla fomára préselik, s tüzelőanyagként értékesítik Dél-Afrikában és Európában. A megfigyelések szerint a gepárdok és a leopárdok lassan visszatérnek a megtisztított területekre. Marker azon is gondolkodik, hogy a felaprított bokrokból áramtermelésre használható biomasszát lehetne előállítani. Namíbia lakosságának több mint a fele mindmáig kénytelen nélkülözni az elektromos áramot.

A kölcsönösen előnyös megoldás másik példája a CCF őrzőkutyaprogramja. Az állattartók kistestű terelőkutyákat tartanak őrzőkutyák helyett, így számos háziállat odavész a gepárdok támadásai miatt.  A CCF programot indított: nagytestű török kangal pásztorkutyákat adnak a helybélieknek, amelyek védik a nyájakat és elriasztják a gepárdokat.

Az eredmény: 80 százalékkal csökkent az állatállomány vesztesége, az állattartók pedig kevesebb gepárdot ölnek meg.

Marker az 1970-es években Oregonban egy vadállatmenhelyen dolgozott. Felnevelt egy tigris- és egy gepárdkölyköt. Amikor Észak-Kaliforniában oktatókörútra vitte őket a környékbeli iskolákba, az állatok vele aludtak az édesanyja vendégszobájában. Khayam nevű gepárdjával egy esti showműsorban is szerepelt. De sohasem gondolt arra, hogy elhagyja Amerikát, és Afrikában, a sivatagban éljen.

Laurie és Chewbacca. Fotó: CCF

„Mindig azt hittem, hogy valaki majd elmegy, és segít a vadon élő gepárdokon, ha elég sok embernek beszélek erről. Hiszen nekem volt munkám, megvolt a magam élete.Úgy gondoltam, valaki más majd segít rajtuk, gondoltam. Végül rájöttem, hogy az a valaki más én vagyok” – mondja.

Marker 1980-ban Namíbiába utazott, de nem volt hajlandó olyan országban élni, ahol  az apartheid rendszer van érvényben. Aztán amikor Namíbia 1991-ben függetlenné vált és véget vetett az apartheidnek, Laurie megvette a repülőjegyét.

Mind a CCF, mind a független Namíbia tavaly ünnepelte húszadik évfordulóját. Namíbiai tevékenysége mellett a CCF Algériában, Botswanában és Iránban is hozzájárult gepárdvédelmi programok indításához.

Munkamódszerét így foglalja össze: „figyelni és gondolkodni – mégpedig nem a megszokott, hanem kreatív módon. Nagyon fontos a türelem. Aki elveszíti a türelmét, annak mindent a nulláról kell újrakezdenie.”

Mivel genetikai értelemben a gepárdegyedek nagyon hasonlítanak egymásra, sokkal érzékenyebbek a veszélyekre, legyen az éghajlatváltozás vagy emberi beavatkozás. De a félelmetesen nagy feladatok ellenére lehetséges a siker. És valóban van példa sikerekre. Marker tavaly felfedezte, hogy több évtized után a gepárdok viszatértek a szomszédos Angolába. „Nagy öröm ez számunkra” – mondja.