2011. március 2.

A magyar gyerekek többsége ugyan nem tartja szimpatikus állatnak a viperákat, de nem is fél tőlük és fontosnak tartja hazai védelmüket – derül ki abból a felmérésből, amelyet bécsi egyetemisták készítettek a Rákosi vipera védelmi program munkatársaival együttműködve.

A közel 400 – fővárosi és Kecskemét környéki – 12-14 éves diák megkérdezésével készült kutatás rámutatott, hogy - a mérgeskígyók általános elutasítottsága ellenére - a gyerekek szerint a viperák épp olyan fontos elemei a hazai faunának, mint a közkedvelt állatfajok.

A kígyók előkelő helyet foglalnak el az ellenszenvet, félelmet keltő állatok között, ennek ellenére meglepően kevés szakirodalmi forrás áll rendelkezésünkre ezzel kapcsolatban. Ezért végzett felmérést a tavalyi év első felében a bécsi Állatorvosi Egyetem négy diákja, az osztrák Vadbiológiai Kutatóintézet kutatójának irányításával, a Rákosi vipera védelmi LIFE+ program égisze alatt. Az egyik vizsgálat során, 3 budapesti és 5 kiskunsági általános- és középiskolában, a résztvevő gyerekek egy közel 50 kérdésből álló tesztet töltöttek ki. A kérdések a siklókhoz és a mérges kígyókhoz való viszonyulásuk mellett a róluk alkotott képre, illetve ismeretanyagra vonatkoztak.

Az eredmények értékelése során kiderült, hogy a hazai gyerekek mindössze 30 százaléka elutasító a kígyókkal kapcsolatban. A Magyarországon előforduló kígyókkal már közel 70 százalékuk találkozott, sőt egynegyedük meg is fogta őket. A Rákosi vipera védelmi program fajmentő munkájáról – amelynek eredményeképpen a kígyó visszatérhet korábbi élőhelyeire is – kevesebb mint 15 százalékuknak volt negatív véleménye, nagy többségük támogatta a kígyók visszatelepítésének gondolatát. A felmérésből kiderül, hogy minél több információval rendelkezik valaki a mérgeskígyókról, annál kevésbé tartja őket félelmetesnek. A válaszadók nemének, illetve lakhelyének összevetéséből kiderült, hogy legkevésbé a Kiskunságban tanuló fiúk, leginkább a budapesti lányok tartanak tőlük.

Magyarországon jelenleg két mérgeskígyó faj él: a gyakoribb és erősebb mérgű keresztes vipera, illetve az aktív védelmet igénylő, veszélytelenebb rákosi vipera, amelyből már csak mintegy 1200 él a megmaradt hazai élőhelyeken a Hanságban és a Kiskunságban (ebből 700 a Rákosi Vipera Védelmi Központ területén). A hiedelmekkel ellentétben a viperák a legritkábban támadnak emberre, már lépteink rezgését érzékelve elmenekülnek. Évente 1-2 viperamarásról van tudomásunk, az elmúlt 60 évben pedig két haláleset történt, mindkettőt a keresztes vipera marása okozta. A rákosi vipera marásával kapcsolatban nincs tudomásunk halálesetről, vagy maradandó károsodásról, a leírása óta eltelt több mint 100 évben.

A keresztes vipera (Vipera berus) egy eurázsiai kígyóféle, Magyarország két mérgeskígyófajának egyike. Nevét jellegzetes mintázatáról kapta. A népnyelv régen kurta farkú kígyónak nevezte.

Keresztes viperával egész Európában és Ázsia nagy részén találkozhatunk a nedvesebb síkvidéki erdőségekben egészen az északi szélesség 67°-ig. E hatalmas területen három alfaj osztozik, melyeket egyes újabb publikációk önálló fajként írnak le.

A faj rejtőzködő életmódot folytat, és különösen melegben, nagyon éber is, és nagy távolságból észleli a felé közelítő embert. Veszély esetén minden esetben menekülni próbál előbb, de véletlen rálépés vagy megfogása esetén, hangos fújással kísért sziszegéssel igen hevesen védekezik, és a legvégső esetben villámgyors mozdulattal belemar a támadójába, ami nagyon gyakran először csak úgynevezett álmarás, mivel ténylegesen nem marja meg a zaklatót, csak többszöri marása után. Sok esetben az álmarás alatt mérget sem fecskendez be a megmartba.

A téli pihenőt követően február végén-márciusban jelenik meg, eleinte keveset mozog, és sokat sütkérezik. A hímek minden esetben 2-3 héttel előbb jelennek meg mint a nőstények (az időjárás függvényében), majd először levedlenek. A párzás elmúltával pár négyzetméteres területen zajlik mindkét nem életritmusa, melyet gyakran több állat oszt meg egymással. A megfelelő élettér minden esetben vízhez kötött. Tavasszal és ősszel szinte egész nap, a nyári hónapokban csak a reggeli és a késő délutáni órákban aktív. Éjjel nem mozog. Főleg kisemlősökből álló, de olykor rovarokkal, kétéltűekkel, más hüllőkkel kiegészített étrendjét marással teszi ártalmatlanná. Az áldozat először megbénul, majd elpusztul. A vipera a megmart zsákmányát a szagnyoma alapján tájékozódva, a fej felől kezdi lenyelni egészben. Az újszülöttek elsősorban egyenesszárnyú rovarokon (szöcskék, sáskák) kezdik meg a táplálkozásukat. A sikeres zsákmányszerzést emésztési pihenés követi.

A telelésre alkalmas üregekben, faodvakban, rágcsálójáratokban akár több száz példány is összegyűlhet, és a viperák gyakran más kígyó- és gyíkfajokkal is megoszthatják vackukat.

Két eltérő színezetű példány

Szaporodása

A párzásra tavasszal, április-májusban kerül sor. A párzási idő közeledtével csavargásba kezdenek, sokszor nagy távolságokat is megtéve párzásra hajlandó nőstény keresése során. A nőstények a telelőhelyek pár kilométeres körzetében foglalnak területet. A párzás során, több hím esetleges találkozásakor heves harcokat vívnak egy-egy nőstény kegyeiért. A szagjelek alapján megtalált nőstények faroklengetve jelzik készségüket a párosodásra. Ez akár órákig is eltarthat. A keresztes vipera álelevenszülő: utódai a testében fejlődnek 75-100 napon át, ezt követően lágy, átlátszó burokban jönnek világra. A felnőttektől csak méretükben különböző, 18-19 centiméteres kicsinyek száma 6-14, számuk egyenesen arányos az anyaállat életkorával. A kicsinyek a felnőttek szagnyomai alapján találják meg a majdani teleléshez nélkülözhetetlen búvóhelyeiket.

A keresztes vipera szivárványhártyája vörös vagy bronzbarna. Szemhéjai átlátszóak és összenőttek, ezért nem pislog

A viperamarás a faj elterjedési területén meglehetősen gyakori, de ez elsősorban az emberi tevékenység kiterjesztésének következménye. Gyakran házi- és haszonállatok az áldozatok. A keresztes vipera mérgének viszonylag alacsony a toxicitása. Minton 1974-es jelentése szerint az LD₅₀ 6.45 mg/kg. A kibocsátás mennyisége is meglehetősen alacsony, ugyanezen jelentés szerint 48-62 centiméteres példányoknál 10-18 milligramm.

A kígyómarás ritkán halálos, Magyarországon utoljára 2001-ben fordult elő tragikus végkimenetelű eset. A vér alakos elemeit kicsapó méreg ettől függetlenül huzamosabb ideig tartó kellemetlenséget és részleges bénultságot okozhat, a felépülés legfeljebb egy évig tart. A keresztes vipera által megmart betegek általában a nyíregyházi Józsa András Kórház Sürgősségi Betegellátó és Toxikológiai Központjában kapják meg az ellenszérumot, és a szükséges kezelést.

A tünetek:

• azonnali, erős fájdalom, amely órákon belül elterjed gyengeséget és gyulladást okozva
• percek múltán jelentkező bizsergő érzés, duzzadás
• ritkán vérhólyagok
• sebek, melyek 24 órán belül az egész megduzzadó végtagot beboríthatják
• rendkívül ritkán nekrózis

Anaphylaxis esetén drámai tünetek jelentkezhetnek, akár öt perccel a marás után, vagy órákkal utána. Ezek közé tartozik a hányinger, a hányás, inkontinencia, kólika, hasmenés, izzadság, láz, tudatvesztés, sokk, angiödéma az arcon, az ajkakon, nyelven és torokban, tachycardia, vasoconstrictio. Kezelés nélkül e tünetek akár 48 órán át tarthatnak. Ma legalább nyolcféle ellenméreg ismert keresztes viperamarás esetére.

A gerincén végigfutó, jellegzetes mintázat alapján jól megkülönböztethető a többi magyarországi kígyófajtól

A faj egyedszáma az alapvetően rejtett életvitele miatt kevéssé ismert. Természetes ellenségei közé a sünök és vaddisznók tartoznak, de a fiatal viperákat szinte minden fogyasztja (nagyobb madarak , vakond, ragadozó futrinkák stb.). Emberi részről elsősorban élőhelyeinek drasztikus megváltoztatása, átalakítása fenyegeti, illetve gyakran pusztítják el félelemből is az észrevett állatot. Magyarországi állománya összefüggéstelen foltokból áll: a Zemplénben, és a Tisza felső folyásánál a faj törzsalakja (Vipera berus berus), illetve Zala és Somogy megyében (Baláta-tó) – a jelenkori kutatások ismeretében – két alfaja, a (V. b. berus) és a (V. b. bosniensis), valamint egy színváltozata, a fekete keresztes vipera (V. b. var. prester) fordul elő. A szigetszerűen előforduló populációk veszélyeztetettek, így – mint minden hazai kétéltű- és hüllőfaj – védett. Eszmei értéke 50 000 forint.

Még mindig sokan félnek, és irtózattal fordulnak el a kígyók elől, sőt sokszor bántalmazzák őket. Ez nagy hiba. Hazánkban a Tokaj környékén, a Zempléni-hegységben és a Somogyi dombvidéken a keresztes vipera, Ócsa, Bugac, Dabas határában és a Hanságban a parlagi vipera fordul elő.

Óvakodj az olyan kígyóktól, melyeknek kurta, hirtelen elkeskenyedő farkuk, háromszögletű és világossárga folt nélküli fejük van! Ezek nem siklók, hanem veszedelmes viperák. A vipera magától sohasem támad, csak meglepett, megijedt állat mar azonnal. Marása általában nem veszélyes, de allergiás reakciót válthat ki, ezért mindenképpen forduljunk orvoshoz! A természetben járva nézz a lábad alá is. Ha véletlenül viperát látsz, viselkedj nyugodtan és adj időt az állatnak menekülésre.