A pókok (Araneae) a pókszabásúak osztályának egyik rendje. Két testrésszel, nyolc lábbal, csáprágóval rendelkező, ragadozó életmódot folytató ízeltlábúak. 3 alrend, 111 család és mintegy 40 000 faj tartozik közéjük.

Minden pók termel pókhálóselymet, egy vékony, erős proteinszármazékot, amit (a legtöbb esetben) a hasuk végében lévő mirigyek termelnek, választanak ki. Sok fajuk használja ezt fel arra, hogy zsákmányát elejtse. Ennek ellenére több faj háló nélkül vadászik. A selymet felhasználják még közlekedésre, fészekkészítésre, sperma tárolására és az áldozat becsomagolására.

Az Uloboridae és a Holarchaeidae családba tartozó fajokat leszámítva (ez kb. 350 faj) mérget termelnek, amelyet vadászatkor és önvédelemkor alkalmaznak. Mindössze 200 faj ismert, melynek mérge az ember egészségére is veszélyes lehet. A nagyobb méretű pókok marása fájdalmas, de maradandó károsodást nem okoz.

A pókok a világnak minden részén előfordulnak. 1973-ban a Skylab személyzete 2 pókot vitt fel az űrbe, hogy azok hálószövési technikáját vizsgálják súlytalansági állapotban.

Szőrözött testüket és hosszú lábaikkal félelmet és csodálatot is keltenek. Egy rovarhoz hasonlóan a póknak is ízelt lábai, valamint kemény testpáncélja van.

A rovaroktól eltérően három helyett mindössze két testtájjal rendelkeznek. Egy egyesült fej-törzs résszel, amit fejtornak vagy proszómának (cephalothorax) neveznek, és egy hassal, azaz opisztoszómával. A természetben azonban erre is akad kivétel, a bérgyilkos pókok személyében, amelyeknek a fejtor részük látszólag teljesen elkülönül két önálló egységre. Néhány primitívebb fajtól eltekintve (Liphistiidae család) a hasuk kívülről nem szegmentált.

Minden pók nyolc lábbal rendelkezik, habár néhány hangyautánzó az első párt az antenna imitálására használja. Szemük egyszerű, nem összetett lencséből áll, ezért a legtöbbjük csak a sötét/világos átmenetet képes megkülönböztetni.

Tapogatóval is megáldotta őket a természet, amely a táplálék elfogyasztásában segíti őket. Ez több fajnál is módosuláson esik át, és az így a kialakuló faj specifikus szerv a párzásban is fontos szerepet tölt be. Mivel nem rendelkeznek antennával, az ingerek felvételére a lábaikon lévő sörtéket használják. Ezek az ingerek lehetnek hangok, rezgések, és a légmozgásból adódó apró nyomásingadozások is.

A pókok nem rendelkeznek azzal a képességgel, hogy az elejtett zsákmányt megrágják. Ehelyett, mint a legtöbb pókszabású élőlény, a préda elfolyósított belső részét szívják ki. Képesek elfogyasztani a saját selymüket is.

A legtöbb esetben nyolc szemmel rendelkeznek, amelyek jellegzetes elhelyezkedési mintázata a fajok azonosításában is jelentős.De vannak  csak 2, 4, 6 szemü pókok is.

Néha az egyik pár szem sokkal fejlettebb, mint a többi, de az is előfordul, hogy nem is rendelkeznek látószervvel, mint a barlanglakó fajok. Néhány család vadászó pókjai, mint az ugrópókok és a farkaspókok azonban kitűnő látással rendelkeznek. Az ugrópókok még a színeket is képesek megkülönböztetni.

A pókok nyílt keringési rendszerrel rendelkeznek, és nincsen igazi vérük, sem pedig igazi ereik, amiben az keringhetne. Ehelyett hemolimfával rendelkeznek, ami artériákon keresztül áramlik a szerveiket körülölelő szinuszokba, a szív pumpafunkciójának köszönhetően.

A pókokban az evolúció során kétféle, anatómiailag különböző légzőrendszer alakult ki. Egyes fajok csak redős tüdővel, míg mások tracheával, esetleg mindkettővel rendelkeznek. A Mygalomorph és a Mesothelae család tagjai két pár hemolimfával töltött redős tüdővel végzik a légcserét. A redős tüdő össze sem hasonlítható az igazi, emberi tüdővel.

Az emésztés külső és belső is lehet. A legtöbb pók rendelkezik erős emésztőnedvvel, amelyet az elkábított zsákmányba fecskendez. Ez az erős váladék feloldja a préda szövetállományát. Ezek után a pók egyszerűen kiszívja, az elfolyósodott szerveket. A legerősebb emésztőnedvvel rendelkező fajok nem csak a lágy szöveteket képesek feloldani. A pókok csupán folyékony halmazállapotú táplálékot vesznek fel. Sok pók selyembe bugyolálja az elfogott élőlényt, ezzel időlegesen elraktározza, hogy majd egy későbbi időpontban elfogyaszthassa azt. Továbbá képesek saját selymük elfogyasztására is.

A fonószemölcsöket leszámítva a hasi rész nem tartalmaz egyéb függeléket.

A fonószemölcsök egytől négy (általában három) egységből felépülő mozgatható nyúlványok, számuk 2 és 8 között változik. A fonószemölcsökön különböző szövőcsévék találhatók, melyek a szövőmirigyek által termelt fehérjeváladékot keverik össze. A keverék összeállítása határozza meg a pókfonal fizikai tulajdonságait. A kerekhálós pókok (Araneoidea) képesek ragadós fonalak előállítására is. Ide tartoznak az általunk is jól ismert keresztespókok, törpepókok és vitorláspókok is. Egyes keresztespókok a tipikus kerekháló helyett egy fonálon ragadós labdacsot lengetnek, lasszóként használva fogják el a kiszemelt zsákmányt.

A pókok mérete széles skálán mozog. A legkisebbek a Micryphantinae család tagjai, hosszuk alig éri el az 1mmt. A legnagyobb, és legnehezebb a tarantula. Hosszuk a 11-13 centimétert, szélességük pedig a 28-29

A fejlődésük három szakaszból tevődik össze:

• embrió,
• lárva,
• nimfa-imágó

A póktojás megtermékenyülése, és a nimfa-imágó alak kialakulása közötti stádiumot tekintik az embrionális szakasznak. Amikor a pók belép a lárva állapotba, egyre inkább elkezd majd egy kifejlett egyedre hasonlítani. Kezdetben több átalakuláson, vedlésen megy keresztül, és addig a tojásban lévő tartalékokon él. Néhány vedlés után a testének szövetei megkezdik a differenciálódást. Nemsokára minden szervrendszere kialakul, egy új pók születik, amely elérte a nimfa-imágó stádiumot.

Ez a fejlettségi szint kettő részre bontható: a nimfa és az imágó állapotra. Az élőlény nem képes a szaporodásra, amíg az utóbbi fejlettségszintet el nem éri. Ha ez bekövetkezik, többet már nem vedlik, ivarérett lesz (néhány nem araneomorph nőstény élete végéig vedlik).

A legtöbb pók csupán egy évig él, de néhány két vagy akár több évet is áttelelhet. Nem véletlen, hogy ősszel jelenik meg a legtöbb pók a lakásban, ugyanis meleg helyet keresnek az átteleléshez. A madárpókok esetében elfogadott tény, hogy megközelítőleg 12 évig is élhetnek.

A pókok tojások útján szaporodnak, amiket selyembe csomagolnak. Ezeket nevezzük kokonnak. A párzás előtt a hímek udvarolnak, táncot adnak elő a nősténynek. Ezzel a hím elárulja a nősténynek, hogy fajtárs, nem pedig préda, így az a közelébe férkőzhet. Ha a nőstény megérti a jelzéseket, és megtörténik a párzás, akkor a hímnek utána (a legtöbb esetben) gyorsan kell távoznia, mert a nőstény ragadozó viselkedése visszatér.

A sperma átadása a nősténynek indirekt úton történik. Ha a hím kész a párzásra, akkor egy tasakot sző, amelybe a spermáját helyezi. Ezek után a tapogatóját belemeríti, és a kapilláris hatásnak köszönhetően szinte felpipettázza azt. A párzás során a hím pók beilleszti a tapogatóját (egyet, vagy mindkettőt) a nőstény ivarnyílásába, az epigynumba. A folyadékot a tapogató szinuszainak változtatásával fecskendezi ki. A nőstény a spermát egy testüregben eltárolja, és csak a tojásrakás idején használja azt fel, amikor is kapcsolatba kerülnek a hím spermájával, és megtermékenyülnek.

A Tidarren nemzetség tagjainál különös viselkedés figyelhető meg. A hím, kifejlődés előtt amputálja egyik tapogatóját, és a felnőtt létbe csak egy tapogatóval lép be. Az ide sorolható hím pókok testtömegének 20%-át a tapogató adja. Ez a tömegmennyiség korlátozza őket a gyors mozgásban. De miután a hím eltávolítja az egyik tapogatót, sokkal gyorsabban bír közlekedni. Az egyik ilyen, Jemenben élő faj meglévő tapogatóját maga a nőstény töri le: az körülbelül négy óra hosszáig hozzátapad a nőstény epigynumához, így a megtermékenyülés megtörténik. A hímet a nőstény felfalja.

A pókok több fajára jellemző az ivari dimorfizmus. Több pókfaj nősténye nagyobb méretű a hímnél. Ezen fajok esetében előfordul, hogy a nőstény a párosodás előtt, alatt vagy azt követően megöli, és elfogyasztja a hímet.

Még a fekete özvegy egyes fajai esetében is megesik, hogy a hím a nőstény hálójában él egy darabig, anélkül, hogy bármi bántódása esne. Habár a közeli rokon, ausztráliai vörös hátú pók hímjét a nőstény rituálisan megöli, miután második tapogatóját is behelyezi a nőstény ivarnyílásába.

Néhány esetben valószínű, hogy a nőstény tévedésből nézi prédának a hímet. Ennek esélye nagyobb, ha a nőstény éhes. Egyes esetekben a hímek mintegy „hozományként” táplálékot ajánlanak fel a nősténynek párosodás előtt, elkerülendő, hogy az éhes nőstény őket fogyassza el.

A legtöbb pók nem marja meg az embert, mert nem tekinti zsákmánynak. Azonban még a legkisebbek is marnak, ha piszkálják őket.

Az emberek életét is veszélyeztető, illetve halálukat is okozható mérges pókok a következők:

• Brazil vándorpók
• Ausztrál tölcsérhálós pók
• Ausztrál vörös hátú pók
• Hatszemű homoki pók
• Özvegy pókok
• Remete pók
• Phoneutria nigriventer pók

Egyik pók sem fog egy embert „üldözőbe venni”, de a lakásból ajánlatos őket eltávolítani. A szakértők figyelmeztetnek, hogy a lakásban lévő összes, nem mérgező pók kemikáliákkal történő kiirtása nem szerencsés, mivel így beavatkozunk a természetes egyensúlyba, és a megüresedett élettérbe az ártalmatlan fajok után beköltözhetnek a veszélyes, mérgező fajok.

A pókokat (különösen a nagyokat) a világ egyes részein hétköznapi, máshol pedig ünnepi fogásként fogyasztják. Az országok a következők: Kambodzsa, Thaiföld, Salamon-szigetek és Dél-Amerika országai. Egyes trópusi erdőkben élő bennszülöttek finom csemegének tartják a tarantula pókokat. Lábukat a toruk és a fejük fölött összekötözve, egy levélbe csavarba kis tűzön megsütik őket.

Az arachnofóbia a pókoktól való abnormális félelem. A leggyakoribb fóbiák egyike. A betegségben szenvedők reakciói egy pók láttán az egészséges embernek értelmetlennek tűnik. A betegek kellemetlenül érzik magukat, ha úgy vélik, hogy egy pók rejtőzködhet valahol a szobában, vagy ha a pókháló révén megbizonyosodnak az állat jelenlétéről. Ha meglátnak valahol egy pókot, pánikrohamot kapnak, és igyekeznek a pók környékét

elkerülni. Terápiával a betegség gyógyíthat

Sok hivatkozás ismert a pókoknak a folklórban és a szimbólumok között betöltött szerepéről. A pók, mint a hálóban ülő vadász a nyugalmat, mérgének hála pedig a bajt, a rosszakaratot, és a halált is szimbolizálja. Azzal pedig, hogy a zsákmányát selyemben elraktározza, a birtoklási vágyat testesíti meg.

A görög mitológia a pókok megteremtését Athénének tulajdonítja. A szövés-fonás istennője a vele szövőversenyre kiálló halandó lányt, Arakhnét, és annak minden utódját változtatta pókká, mint azt Ovidius Átváltozásaiban ^[1] olvashatjuk.

A fantasy és horror műfajában gyakran szerepelnek óriás termetű pókok, mint szörnyetegek. Legnevezetesebbek ezek közül A Gyűrűk Ura Banyapókja és a Harry Potter könyvekben szereplő Aragog.

Magyar regényekben ritkán fordulnak elő pókok. Az egyik kivétel ez alól Nácsa János: A Csontváry-kód, avagy nem esik messze a macska a fájától című szatirikus-misztikus krimije. Itt a főhős kénytelen betörni egy házba, ahol a hiányos takarításnak köszönhetően szép számmal