Beagle: a bombától a gombáig
2010. június 3. 00:00

Mirtse Áron
A Beagle nevet az a hajó tette világszerte ismertté, amelyen Charles Darwin 1831-ben elindult világ körüli útjára, hogy aztán a Galápagos-szigetekről az evolúció korszakalkotó elméletével térjen haza. Ám az alábbiakban nem a brit Admiralitás háromárbocos vitorlásáról lesz szó, hanem névadójáról, a beagle kutyafajtáról.

A beagle az utóbbi évek „sikerkutyáinak” egyike lett, amióta egy számítógéppel animált játékfilm ráirányította a figyelmet az eleven játékkutyának látszó négylábúra. Ezt a miniatűr foxhoundot formázó, két- vagy háromszínű (többnyire fehér alapon cservörös, illetve gyakran még fekete foltokkal is tarkázott), nagyfülű ebet a világ legszelídebb kutyájaként tartják számon, s mivel a mérete aránylag kicsi, szőre pedig rövid, egyre többen vannak, akik benne látják az ideális társat gyermekeik mellé, városi lakásba. A beagle-kölyök valóban úgy fest, mintha egy mesekönyvből lépett volna elő – ám ahhoz, hogy ennek a mesének jó vége legyen, nem árt ismerni az elejét is…
A beagle őse a talbot hound volt, amelyet Hódító Vilmos vitt Angliába a XI. században, első írásos említése mai nevén 1475 körülre tehető. A legkisebb kopófajta, amelynek ráadásul törpe változata is ismert. Uralkodók egész soráról, például Erzsébet királynőről is tudjuk, hogy tartott ilyen „mikrokopókat”, amelyeket pocket beagle néven emlegettek, mivel elfértek egy kabátzsebben vagy nyeregtáskában. Mindezek ellenére a beagle nem öleb, hanem vadászkutya, amelyet nagyobb „testvéréhez”, a harrierhez hasonlóan nyúlvadászatra használtak. Mivel nagy falkákban tartották, tenyésztése során törekedtek a fajon belüli agresszió visszaszorítására. Nem hajlamos a marakodásra, rangsorvitákra, ezért előszeretettel alkalmazzák kísérleti állatként a kutatóintézetekben, ahol sok egyedet tartanak összezárva. Ugyanezen okból viszont rosszul viseli a magányt, tehát nem a legjobb választás annak, aki az egész napot a munkahelyén vagy az iskolában tölti.
A másik dolog, ami a fajtának nem erős oldala, a vasfegyelem. Ha szimatot fog, a beagle nem hallgat másra, csak az orrára, és hogy melyik szag kelti fel az érdeklődését, azt ő dönti el. S mivel a szagok világa az ember számára idegen tartomány, a faképnél hagyott gazdinak esélye sincs követni kámforrá vált kedvencét: az ösvény, amelyen elindult, csak az ő számára „látható”. A beagle-tulajdonosok számára tehát a legjobb tanács: azonosítójel nélkül egy tapodtat se! A kiváló szimat és a kis méret ugyanakkor a modern korban újfajta hivatások betöltésére tette alkalmassá a fajtát: kiválóan szerepel kábítószer- és robbanóanyag-kutató ebként, és Magyarország legjobb szarvasgomba-kereső kutyájának személyében is egy beagle-t tisztelhetünk.