Nagy számban telelnek a csonttollúak (Bombycilla garrulus) Észak-Magyarországon: ezek a madarak az úgynevezett inváziós fajok közé tartoznak, azaz előfordulhat, hogy évekig nem figyelhetők meg nagyobb számban a Kárpát-medencében, utána viszont akár több százas csapatok is felbukkannak a számukra alkalmas élőhelyeken.

Fitala Csaba, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság őrkerület-vezetője az MTI kérdésére elmondta, hogy a csonttollúak tömeges megjelenésével szemben a nálunk előforduló fajok többségének telelése, illetve megjelenése évente ismétlődő, bizonyos időszakokhoz köthető ciklikusságot mutat, akár fészkelő, akár átvonuló, vagy nálunk telelő madarakról van szó. Az utolsó, a jelenlegihez hasonlóan nagy csonttollú-invázió 2008-2009 telén volt.

„Ezek a madarak novemberben, decemberben érkeznek Magyarországra, és bármilyen fás-bokros élőhelyen előfordulhatnak, ahol táplálékot találnak – mondta. – Legkönnyebben parkokban, útszéli fasorokban, erdőszéleken figyelhetők meg, de a sűrűn beépített belvárosi területektől sem idegenkednek. A díszfák és -cserjék bogyótermésétől a kertekben maradt fagyott gyümölcsig, a fagyöngytől a különféle rügyekig sokféle növényi táplálékot fogyasztanak. Előfordulhatnak kisebb, néhány madárból álló és akár több százas csapatokban is. Mivel nagy vízigényű faj, gyakran látható olyan helyeken is, ahol inni tud.”

Az őrkerület-vezető hozzátette: a csonttollú könnyen megfigyelhető, bizalmas madár, mert költőhelyén, az északi tajgákon ritkán találkozik emberrel. Legfőbb jellegzetessége a bóbitája, amelyről jól felismerhető; nevét viszont valószínűleg a karevezőtollai végén található, némileg csontlemezkékre emlékeztető, de a tollazat anyagával azonos, piros színű képződményekről kapta. Mivel régebben nem ismerték az inváziót kiváltó okokat, a néphit háborúk, ínségek, természeti csapások előjelét látta a faj tömeges és kiszámíthatatlan megjelenésében.

Fitala Csaba kifejtette: az inváziót kiváltó okok ma sem ismertek pontosan, de bizonyos, hogy összefüggnek a költőhely megváltozott táplálkozási viszonyaival, az adott faj egyedsűrűségének, illetve korosztályi összetételének megváltozásával. A telelő csonttollúak hosszan elidőzhetnek Magyarországon, az utolsó csapatok akár májusig is kitarthatnak, mielőtt visszatérnek északi élőhelyeikre.

A szakember elmondta, hogy egy másik invázióra hajlamos faj, a keresztcsőrű (Loxia curvirostra) nagyobb példányszámú előfordulása is tapasztalható mostanában. Ezek a táplálékspecialista madarak főleg a lucfenyő magjával táplálkoznak, különleges csőrük is ahhoz alkalmazkodott, hogy szétfeszítse a tobozok pikkelyeit. Ellentétben a csonttollúakkal, amelyek nem költenek hazánkban, a keresztcsőrűek – elsősorban a hegyvidéki fenyvesekben – kis számban fészkelnek is Magyarországon. Inváziós években az első kóborlók már a költési időszak befejeződése után, nyár elején lehúzódnak a Kárpát-medence alacsonyabban fekvő tájaira.

„Nagyobb, akár 30-40 példányból álló csapatok főleg domb- és hegyvidékeink lucfenyővel borított területein láthatók, de akár kertekben és parkokban is felbukkanhatnak, ahol fenyőfákon, esetleg egyéb örökzöldeken, például tujákon próbálnak táplálékhoz jutni. Mindkét faj védett, pénzben kifejezett természetvédelmi értékük 25 ezer forint egyedenként.” – mondta végül Fitala Csaba.

Fotó: wikipedia