A nagy fehér cápa sok rémtörténet főszereplője, aminek köszönhetően és a nem túl gyakori fürdőhelyi balesetek miatt nem túlságosan népszerű az emberek körében. Ám nem okozza vesztüket, félelmetes fogakat rejtő állkapcsuk kedvelt trófea, szobadísz, uszonyuk pedig ínyencségnek számít, cápauszonylevest bizony nem eszik akárki. Számuk a legutóbbi jelentések szerint vészesen lecsökkent az Atlanti-óceán térségében.

Két évvel ezelőtt már beszámoltunk arról, hogy a világ legveszélyeztetettebb cápafajává nyilvánították a nagy fehér cápát. Egy nemrégiben világot látott jelentés szerint a fehér cápa populációja 79 százalékkal csökkent az Atlanti-óceán vizeiben annak ellenére, hogy hivatalosan is a világ egyik leginkább védett cápafaja, és az Egyesült Államok, Ausztrália, Málta, valamint Namíbia törvényileg korlátozta a vadászatát.

A hatalmas létszámcsökkenésnek természetesen az ember az oka, uszonyáért halássza és félelmetes állkapcsát, fogait pedig trófeaként gyűjti. Mindez nagyon sok pénzt hoz azok konyhájára, akik cápahalászattal foglalkoznak. Pedig sok állatvédő szervezet töri magát a nagy fehér védelmén. A legmodernebb technikai eljárások segíti a cápák védelmezőit. A New York-i székhelyű Wildlife Conservation Society (WCS - vadvilág védelmi társaság) és a floridai Nova Southeastern University Guy Harvey Research Institute (GHRI) kutatói kifejlesztettek egy új genetikai tesztet, amely a bűnügyi laboratóriumokéhoz hasonló vizsgálatokat képes elvégezni. A széles körben használható, egyszerű módszerrel teljes biztonsággal mutatható ki a fehér cápa bármely része, például az uszonya nemcsak a friss, hanem a szárított ételekben is, sőt a többi cápafajtól is meg lehet különböztetni. Ezzel könnyen lebuktathatók a tiltott cápahúst evők, és egy borsos büntetéssel elvehető az étvágyuk a veszélyeztetett faj további fogyasztásától.

Nagyon sok problémát okoznak a cápákkal kapcsolatos előítéletek, valamint az, hogy időnként fürdőhelyi balesetek történnek, amikor a cápák az előítéleteket mintegy megalapozva beleharapnak az emberbe. Aki ezt sokszor nem éli túl, pedig nem feltétlenül egy vérre és belekre szomjazó cápa áldozata lesz, hanem csupán egy kíváncsi állat vizsgálta meg a maga sajtos módszerével. A nagy fehér cápa, akárcsak a rokonai, kezük nem lévén, kiváló szaglásuk mellett a szájukkal tesztelik az eléjük kerülő tárgyakat. Neki nem számít, hogy emberről vagy teknősbékáról van szó, a természet igazságos, akin van hús, azt megeszik.

A cápák természetadta kíváncsiságát igyekszik visszaszorítani az a szerkezet, melynek ősét a Sydney-ben rendezett 2000-es olimpián használtak a sportolók védelmére. A konstrukció a cápáknak azt a tulajdonságát használja ki, hogy különleges, a mágneses-elektromos mezőket érzékelő szervvel rendelkeznek. Ezt az orr környékén található érzékszervet ingerli a cápariasztó, a tesztelések során kiderült, hogy a cápák 2-3 méternél közelebb nem merészkedtek a szerkezethez. Míg a Sydney-öbölben még bójákra szerelték a riasztót, a legújabb változat már búvárok számára készült. Maradandó károsodást nem okoz a cápáknak és a tenger más élőlényeinek sem. A jövőben olyan berendezések fejlesztését tervezik, amelyekkel nagy területek, például strandok lennének védhetőek. Ezzel felszámolhatók lennének az eddigi kerítésszerű mechanikai módszerek, amibe belegabalyodva sok delfin és más az emberre nézve ártalmatlan élőlény pusztult el.