A kezes leguán az ember közelségére nyugodtan reagál, hagyja magát simogatni és kézbe venni, és elfogadja az ember kezéből az eledelt. A szocializált leguán még ennél is fejlettebb. Ez nem csupán kezes állat, hanem a család egyenjogú tagja, akinek nagy örömet szerez az emberrel való érintkezés, és ezért magától szívesen lép kontaktusba. Ez a hüllői részt vesz a környező emberek életében, nem náluk, hanem velük együtt él. Sokszor ezek a leguánok nem kevésbé okosak a kutyáknál, de a kutyáktól eltérően kevésbé kötekedőek és figyelemre éhesek. Életüket nem áldozzák fel gazdájukért, ahogyan ezt a kutyák teszik, akik folyton a gazda szeretetéért küzdenek, hanem teljes és egyenrangú családtagnak tartják magukat, és megvan bennük az őt körülvevő emberek iránti tisztelet. Egyszóval, a szocializált leguán olyan élőlény, akire olyan nagy szükség van a mai nyüzsgő világban, egy megbízható barát, akit nem szeretni csak egy barbár képes. Vajon sok ilyen leguán létezik? Ritkán találkozni velük, ez amellett, hogy elég sok terrarista tart leguánt.

A szelíd leguán kedveli az ember közelségét

A leguán szocializálása kifejezetten nehéz dolog, ami komoly veszélyeket, sok erőfeszítést és akár vérontást is rejthet magában. Ez nem túlzás! Ha elhatároztuk, hogy kezessé akarjuk tenni leguánunkat, biztos, hogy vér fog folyni. Ezért jó, ha a kötszereket előre beszerezzük. A procedúra egyedtől függően 5-től 8 hónapig tart, de ha beleszámítjuk, hogy meddig él a leguán, akkor biztos, hogy érdemes végigcsinálni! Csupán néhány hónapot kell rászentelnünk, de azután egy csodálatos állat társaságát élvezhetjük hosszú éveken át! Csábító, nemde?
Mikor a leguán megszokja a terráriumot, és türelemmel viseli az ember társaságát, már nem bújik el, akkor elérkezett az idő a feladatra. Ha nem vagyunk elég magabiztosak, vagy ha félünk a fájdalomtól, attól, hogy a leguán agresszív lesz, inkább ne is vágjunk bele. Idővel leguánunk úgy is nyugodttá válik és elfogadja társaságunkat kontaktus nélkül is. Elégedjünk meg ennyivel, mert ellenkező esetben csak rosszabbá fordul a helyzet. De ha készek vagyunk eltűrni az esetleges csalódásokat, és lépésenként közeledni célunkhoz, akkor cselekedjünk!
A leguán szelídítés nem javasolt gyermekeknek, akik még nem tudják kordában tartani érzelmeiket, eltűrni a fájdalmat, nem hirtelen mozdulatokat tenni, és nem visítozni, mint a sziréna. De a szelídítés az egész családra tartozik, mert amit az elején nehéz munkával értünk el, gyermekünk semmivé változtathatja, ha csupán bekopog a terrárium oldalán, mikor elhalad előtte. Ezért mielőtt belevágnánk, győződjünk meg arról, hogy a család összes tagja benne van a dologban, és magyarázzuk el nekik, hogy mik lesznek az új szabályok.

A leguánoknak egyedenként más-más szokásaik lehetnek, ezért a procedúra elkezdése előtt figyeljük meg, állatunk mit kedvel és mit nem. Ezt nem csak az étkezési szokásaira értjük, hanem általában, akár a leguán kedvenc időtöltésére is. Tanulmányozzuk, mit tart a leguán kellemesnek, és fordítva, mi okoz nála apátiát. Például sok gyíknak tetszik, ha meleg vízzel locsolják le őket. Ezt ki lehet használni, és az első lépéseket épp fürdés közben megtenni. Meg kell tanulnunk tisztelni kedvencünk igényeit, mert csak akkor alakulhat ki az egymás iránti bizalom.
A leguán kezessé tétele teljesen kizárja az erőszakot. El kell érni, hogy az állat megbízzon bennünk, ne pedig féljen tőlünk. A leguán nem háziállat és nem képes az alázatra. Ezért valami kis dologgal kezdjük a procedúrát. Először is, ha enni adunk egy jól táplált, de vad leguánnak, ne hagyjuk magára, hanem maradjunk mellette, míg meg nem szokja a társaságunkat étkezés közben. Ezután hagyjuk nyitva a terrárium ajtaját, és moccanás nélkül várjuk ki, míg megkezdi az étkezést. Ilyen egyszerű eredmény elérésére néha hónapokat is rá kell szánni.

Először szoktassuk kézhez

A következő szint  a kézből történő etetés. Odatesszük leguánunknak az eledellel teli tálat, de nem engedjük el, nyugodtan kivárjuk, míg odajön és elkezd enni. Nem szabad jó eredményt várni már az első próbálkozásokkor. Először csak nyugodtan álldogáljunk, kimutatván ezzel, hogy nem vagyunk veszélyesek. Megszokva ezt, a leguán elkezd először félénken, aztán pedig bátrabban enni a tálból, melyet a kezünkben tartunk. Miután ezt a lépést is megtettük, óvatosan megérinthetjük a gyíkot - egyik kezünkkel a tálat tartsuk, a másikkal pedig nagyon lassan közelítsünk az állat felé. Ez az egyik legfelelősségteljesebb pillanat, mert biztos, hogy a leguán megijed. El van foglalva az étellel, így hozzá érhetünk, de amint megérzi, rögtön feszült lesz, kitátja száját, harapni készül, és mozdítja farkát, ütésre készülve. Maradjunk nyugodtak - ez csupán erőfitogtatás. Ha megijedünk és visszarántjuk kezünket, biztos, hogy egy jókora ütést kapunk rá, leguánunk pedig gyanúsan nézni majd ránk, és nem eszik többé a kezünkből. De ha türelmet mutatunk, és nem rántjuk el kezünket, jó eredményt érhetünk el. Ilyenkor ne mozogjunk! Az esetek többségében a leguán kis idő elteltével megnyugszik és visszatér az étkezéshez. Jegyezzük meg, hogy egy gyík számára az "egy kis idő" nem egy-két perc, hanem jóval hosszabb időtartam. Az is megeshet, hogy egy fél óráig állhatunk mozdulatlanul szemtől szemben állatunkkal. Fontos, hogy ebben a percben ne nyíljon ki véletlenül sem az ajtó, és kutyánk se fusson a terrárium nyitott ajtaja felé, mert biztos, hogy a kezünket sérülés éri.

Nagyon ritkán, de előfordulhat, hogy megérezve magán kezünket, a gyík nem elégszik meg csupán a fenyegetéssel, hanem végre is hajtja szándékát. Leggyakrabban a farkát használja, az ütéstől kezünkön néhány napig észrevehető nyom maradhat. Igyekezzünk nem elrántani kezünket, mozdulatlanul maradni még akkor is, ha a gyík meg akar harapni. Elrántva kezünket a harapás pillanatában, nem csak megijesztjük, és még jobban felhergeljük a gyíkot, hanem komoly sérüléseket is szenvedhetünk, mikor kiszabadítjuk kezünket a fogai közül. Megőrizve nyugalmunkat csak egy apróbb harapásnyomra teszünk szert, amit fertőtleníteni kell és el is felejthetjük a kellemetlen esetet. Legvégső esetben, ha az állat túlságosan ellenséges, sürgősen, de óvatosan, hirtelen mozdulatok elkerülésével hátráljunk. Nem szabad abbahagyni a próbálkozást az első agresszióra mutató jelek megjelenésével, mivel ez csak megerősíti az állatban a védekezési ösztönt. Ha a leguán megszokja, hogy elég megfitogtatni erejét, és mi azon nyomban megfutamodunk, ez csak még agresszívabbá teszi őt, megszokja azt, hogy elzavarhat bennünket, mint egy gyengébb élőlényt.

Fokozatosan megszokva a társaságunkat és a velünk való érintkezést, a leguán ügyet sem vet majd kezünkre, és nem fél tőlünk. Ekkor lehet elkezdeni kézre venni az állatot. Ne markoljuk meg fentről - ez a ragadozók ismertetőjele, ami még egy kezes állatot is képes megriasztani. Kezdetnek óvatosan helyezzük kezünket az állat mellkasa alá, és mikor ezt megszokja, nyugodtan emeljük föl, de ne szorítsuk! Ha elértük azt, hogy leguánunk nyugodtan fekszik kezünkön és nyugodtan eszik tovább, akkor az állat teljes mértékben kezes lett és megbízik bennünk. Fokozatosan elkezdhetjük vállunkra ültetni őt, és sétálni vele a lakásban, lehetőséget adva arra, hogy megismerje a környezetet. A leguánok nagyon érdeklődő teremtmények, és ha a gyík már nem érez félelmet, akkor figyelmesen körülnéz, elfelejtve félelmeit, és természetesnek veszi, hogy a vállunkon van. De ne vékony ruhában sétáltassuk, mert a leguán éles karmait nem tudja visszahúzni.
Az első próbálkozásoknál nagyon óvatosnak kell lennünk, mert az ijedt leguán megpróbál minél magasabbra felmászni és karmaival súlyosan megsebezheti arcunkat. Később, mikor az állat már megengedi, hogy szabadon mozgassuk, időnként le kell tompítani karmait egy közönséges körömreszelővel.
Némi idő elteltével a gyík már várni fog ránk a terrárium bejáratánál, aztán megpróbál önállóan felmászni karunkra, amikor pedig elfelejtjük bezárni a terrárium ajtaját, kimászik, ránk talál valahol a konyhában, letelepszik az ölünkben, és elégedetten becsukva szemét pihenget egy keveset.

A konyhába is utánunk jön