7 meglepő történet arról, hogyan értik meg egymást az állatok és az emberek

.Beszélsz mókusul? Esetleg el tudsz beszélgetni a vízilovakkal vagy a majmokkal? Ne hidd, hogy ez csak dr. Dolittle-nek sikerülhet! Szinte mindenki képes rá – te is. Akár úgy, hogy megérted, mit jeleznek mozdulataikkal az állatok, akár úgy, hogy megtanítod őket egyes jelek, szavak, hangok jelentésére. Általában jóval könnyebb megértetni magunkat az állatokkal, mint rávenni őket, hogy ők tudassanak velünk valamit. Néha azonban az állat és ember közti kapcsolat olyan szorossá válik, hogy valóban elbeszélgethetnek egymással. A National Geographic Kids novemberi számában hét igaz történetet mutatunk be.

1. HIDEGEN AZ IGAZI!

Josephine, a palackorrú delfin a fagyasztott halat szereti. Megtanulta, hogy ha meghall egy bizonyos hangot, csak meg kell nyomnia egy nagy billentyűt, és rögvest huszonöt finom halat kap jutalmul. Viszont egy alkalommal porszem került a gépezetbe! Josephine egymás után huszonöt hangjelzést figyelmen kívül hagyott. Nem ugrott ki a vízből, nem csapkodott örömében az úszóival. A füle botját sem mozgatta.

„Fogalmam sem volt, mi lehet a baj” – meséli Ronald J. Schusterman, a Kaliforniai Egyetem tengerbiológusa. A kutató végül megkérte az egyik diákját, nézze meg, rendben van-e minden a halat adagoló szerkezettel. Azzal nem is volt semmi gond, a jutalom halak azonban megolvadtak a napon, és annyira voltak étvágygerjesztőek, mint a forró fagylalt!

Josephine végignézte, amint a diák a kiolvadt halakat fagyottakra cseréli. És amikor felhangzott a már ismert hangjelzés, a delfin már ott is termett a szerkezetnél, és azonnal megnyomta a billentyűt. „Csak egy valóban okos állat tudja, hogyan jelezheti, ha valami nem stimmel” – állítja Schusterman.


2. PÁNIKREAKCIÓ

A lovak sok mindent képesek kifejezni pusztán a mozdulataikkal. Dennis Wright lóidomár ennek ismeretében szokta megnyugtatni a megbokrosodott lovakat.

Ahogy Wright belép az arénába, számít rá, hogy a ló megtámadja. Ha az állat valóban nekilódul, a férfi az ágaskodó mén mozdulatait utánozva mindkét karját felemeli, és hangosan felkiált. A ló ijedten tovavágtázik, Wright pedig beáll a pálya közepére. Ezzel ő lesz az alfa-hím, azaz a vezér.

Ezután nem próbálja üldözőbe venni az állatot, sem lasszót vetni a körbe-körbe rohanó, megriadt ló nyakába. Inkább újra és újra elé áll, hogy változtasson futása irányán. A lónak tehát számolnia kell vele.

Végül Wright felemeli az egyik kezét, és hátat fordít az állatnak, jelezve, hogy megbízik benne. „A ló nem bolond – magyarázza a férfi . – Csak fél, és magányosnak érzi magát a társai nélkül.”

Wright úgy viselkedett vele, ahogy a lovak szoktak egymással, így elérte, hogy a jelenlétében az állat biztonságban érezze magát. Húsz perccel megismerkedésük után a telivér már bátran odalépett Wrighthoz, és barátokként sétáltak tovább.


3. ÖSSZEKÖTVE

Hinnéd-e, hogy egy házőrző vagy jelzőkutya akár még a gondolatainkat is meghallhatja? Harrison Forbes rádióműsor-vezetőnek 13 éves korában szokatlan problémája volt PJ nevű staffordshire terrierjével. Amikor PJ-t Harrison mamája sétáltatta, a kutya folyton összeakasztotta a bajszát a szomszéd rottweilerrel. Ha azonban Forbes vezette az állatot ugyanazon az útvonalon, a két kutya a legnagyobb egyetértésben játszott egymással.

Forbes csak felnőttkorában jött rá a különös viselkedés okára. Kiderült, hogy a mamája retteg a rottweilerektől. A rottweilerek gyakran 45 kilogrammos, izmos testű, busa fejű kutyák, és néha valóban ijesztőek tudnak lenni. Amikor sétájuk során találkoztak a rottweiler-rel, az asszony öntudatlanul is ideges és feszült lett. PJ megérezte, mi játszódik le a gazdájában. „A póráz ilyenkor úgy működik, mint egy adó-vevő – meséli Forbes. – Az ember hangulatát átveheti a kutya is.” Ezért ne feledd: ha a kutyád furcsa dolgokat csinál, talán neked kell változtatnod a viselkedéseden!


4. FIGYELMES BARÁT

Panbanisha, a bonobó és a társai esténként dvd-t néznek, vagy hallgatják, ahogy valaki felolvas nekik a Harry Potterből egy amerikai kutatóintézetben. Később Bill Fields biológus takarókat és egy-egy pohár tejet ad nekik éjszakára. A majmok vackot készítenek a pokrócokból, és befészkelik magukat. Végül Fields lekapcsolja a villanyt.

Péntekenként Mari, az orángután is a bonobók közelében alszik. Mari jobban szereti a szabad ég alatt tölteni az éjszakát, így Fields őt már korábban kiengedte. Később azonban, amikor a takarókat és a tejet osztotta, megfeledkezett róla. Ám az éjszakák hűvösek voltak, és Panbanisha aggódni kezdett a barátnőjéért.

Megragadott hát egy táblát, amelyre jelek voltak festve, és rámutatott a tej és a takaró jelképére – majd Mariéra. „Ó, róla megfeledkeztem!” – kiáltott fel Fields. „Igen” – válaszolta Panbanisha. Ezt a szót ugyanis már hangosan is ki tudja ejteni!