Amikor a papagájok beszélnek, a gorillák jelbeszéddel érintkeznek, feltámad bennünk az ösztönös vágy, hogy válaszoljunk nekik, sőt, hogy szóba elegyedjünk velük. Létezik-e azonban az állatvilágban valódi nyelvhasználat, amelynek révén bepillantást nyerünk az állatok gondolatvilágába?

A nyelvhasználat csírái

A legtöbb vadon élő állat valamilyen formában kommunikál egymással. Érintkezésük kódját nehéz megfejteni. Lehet, hogy az állati kommunikáció nem több, mint az érzelmi állapotok közvetítése, a félelem, izgatottság, düh és persze a veszélyérzet egyszerű, de hatásos közlése.

Dr. Marc Hauser a Harvard Egyetem pszichológia professzora, az állati kommunikáció szakértője így vélekedik erről: „Az állatok közti kommunikációt a következőképpen határoznám meg: olyan információcsere két vagy több egyed között, amelynek során az információt küldő egyed valamilyen formában megpróbálja befolyásolni a fogadó magatartását”


Mézkalauz
A Kenya északi részén elterülő száraz bozótvidék egyik tollas lakója mesteri módon befolyásolja más fajok viselkedését. Ismerkedjenek meg a feketetorkú mézkalauzzal!

Elsősorban rovarokkal táplálkozik, de kedvencei a méhek petéi és lárvái. Ennek a csemegének a megszerzéséhez azonban segítségre szorul. A madár élénk csicsergéssel hívja fel magára a Boran törzs tagjainak a figyelmét. A bennszülöttek tisztában vannak vele, hogy a madár különleges csemegéhez juttatja őket. A mézkalauz gyakran megáll, hogy az emberek könnyebben követhessék. A bennszülötteknek élénk füttyökkel kell a madár tudtára hozni, hogy még mindig követik. Mikor a méhek fészkét megtalálták, a madár biztonságos távolságból figyeli, ahogy az emberek szembeszállnak a feldühödött méhekkel. Végezetül az íratlan szabályoknak megfelelően a bennszülöttek bőkezűen megjutalmazzák a nyomravezetőt.

A feketetorkú mézkalauz próba-szerencse útján megtanulta, hogy csicsergéssel ingyen vacsorához juthat. Az emberek és állatok közti tudatos információcsere azonban ennél sokkal magasabb színvonalú is lehet.


Kutyakolléga

Egy különleges nyelv révén az ember legjobb barátja a leghatékonyabb munkatársává válhat. Johnny Wilson a skót határ mentén élő juhász. Hatszáz juhot bíztak a gondjaira. Ehhez nyolc border kolli juhászkutyája van. Egy kutya akár tucatnyi ember munkáját is elvégzi, ha Johnny képes megértetni vele a szándékát. A juhász hatféle parancsot alkalmaz:
• A „Vissza!" azt jelenti, hogy az elcsellengett birkát vissza kell terelni a nyájhoz.
• Az „Elég!" parancsra a kutyának vissza kell térnie gazdájához.
• A „Menj arra!" parancsra jobbról balra kell mozognia.
• A „Gyere erre!" azt jelenti, hogy balról jobbra kell haladnia.
• A „Lassíts!" és az
• „Állj!" parancsok zárják a sort.

Amikor a kutyák már a hallótávolság határán vannak, Johnny füttyökkel adja ki parancsait.

„Először a szóbeli parancsokat tanítom meg a kutyáknak. Amikor ezeket már értik, és pontosan végrehajtják, akkor azt mondom: Menj arra, Rob, és hozzáfütyülök. A kollik legfeljebb két nap alatt megtanulják ezt a parancsformát.”
A kutyák valamilyen ismeretlen okból sokkal könnyebben tanulják meg a füttyöket, mint a szóbeli parancsokat. Ez a munkakapcsolat a hangokkal történő információközlésen alapul.


Elefántok

Más társas életet élő állatok azonban tökéletes csendben kommunikálnak egymással. Az elefántok egész nap vándorolnak élelmet és vizet keresve. Minden nap elfogyasztanak két és fél mázsányi élelmet, és akár 160 liter vizet is megisznak.

Az elefántcsordáknak megfelelő távolságot kell tartaniuk egymástól, hogy a környezeti erőforrásokat ne merítsék ki. Vajon az óriási területen szétszóródó csordák hogyan képesek összehangolni mozgásukat? Főleg akkor válik ez érdekessé, amikor a száraz évszak végén az erőforrások alaposan beszűkülnek.



Dr. Caitlin O’Connell-Rodwell, a Stanford Egyetem biológusa talált egy lehetőséget az elefántok titokzatos érzékelési rendszerének megismerésére. Az elefántok sajátos, számunkra ismeretlen akusztikai környezetben élnek. Míg a kutyák és a cetek inkább a magasabb frekvenciákat használják, addig az elefántok az emberi hallással érzékelhető hangoknál jóval alacsonyabb frekvenciájú, úgynevezett infrahangokat is hallják.

Az alacsony frekvenciájú hanghullámok ideális körülmények között tíz kilométerre hallatszanak el a levegőben. Ugyanezek a hangok vagy rezgések a talaj felső rétegében sokkal messzebbre is eljutnak. Lehet, hogy az elefántok talpa két célt is szolgálhat: menetelést és tereferélést? Az elefántok lába óriási terhet cipel, mégis rendkívül érzékeny.

A mély bőrredők, nem sebek. Az állatgondozóknak az elefántok lábápolása jóval több munkát ad holmi kis fényesítésnél. A San Francisco közelében található Oaklandi Állatkertben Dr. O'Connell-Rodwell és kutatócsoportja a Donna nevű afrikai elefánttehén vizsgálatára készül. Azt szeretnék kideríteni, mennyire érzékeny talpa a hangrezgésekre. Megpróbálnak a földrengésekhez hasonló rezgéseket létrehozni a talajban.

Az a terv, hogy Donnát ráállítjuk egy fémlemezre, amit először 5 Hertzes rezgésekkel, majd 10, 15 végül 20 Hertz frekvenciával rezgetünk. Ezután fokozatosan csökkenteni kezdjük a frekvenciát, és megpróbáljuk meghatározni, hogy mi az a legalacsonyabb frekvencia, amit az állat még képes érzékelni. Amikor a lábával rezgést érez, akkor ormányával meg kell érintenie a vörös korongot.

Ha az elefántok érzékelik a talaj rezgéseit, és ezek között különös figyelmet szentelnek a távoli csordák hangjelzéseinek, vajon mekkora az esélye annak, hogy saját nyelvvel rendelkeznek?

Emberi állatok – A nyelv Vajon beszélgetnek-e egymással az állatok? Csak megfelelő szótár híján nem értjük őket, vagy a nyelv az, ami az embert megkülönbözteti az állatvilág többi fajától? A madarak dalolnak, az oroszlánok üvöltenek, a csimpánzok pedig fecsegnek – de bírnak-e mögöttes jelentéstartalommal ezek a hangok? A National Geographic filmje a vadon megrögzött „zajongói" közé kalauzolja a nézőket, ahol tudósok egy csoportja mindent elkövet azért, hogy – a papagájtól a kardszárnyú delfinig – szóba eledjen az élővilág legillusztrisabb képviselőivel.

Aki az állati nyelvekről és az elefántok kommunikációjáról elmélkedik, annak nagyszerű élmény közelről megfigyelni az egyedek közti érintkezéseket. Az elefántok nagyon vizuális állatok, és rengeteget használják a tapintást, érintést is. Felvillan a szemük, és rázzák a fejüket is, tehát sok szálon folyik az információcsere az egymás közelében tartózkodó egyedek között.


Kardszárnyú delfinek
Az idomárok a delfinekkel bonyolult jelrendszer, több tucat jel segítségével kommunikálnak. A kardszárnyú delfinek látása kiváló, és rendkívül intelligensek. A legparányibb jelzésre is azonnal reagálnak.

Jon Kershaw, a Marineland állattani igazgatója: „Annyi jelet alkalmazunk, amennyit csak akarunk, amennyit az idomárok képzelete lehetővé tesz. Ezek az állatok mindent megértenek, amit kitalálunk. Megtanulják, és elraktározzák a memóriájukban, ami a jelek szerint egyszerűen kimeríthetetlen. Az állatokat nyelvhasználatra oktatjuk. Jeleket tanítunk nekik, amelyek különféle magatartáselemeket, mozgásokat jelölnek. Szeretnénk, ha ezeket bemutatnák. Azonban továbbléphetünk, és az egyes jeleket összerakva olyan kombinációkat kérhetünk tőlük, amelyeket akár kifejezéseknek is nevezhetnénk. Az állatok számára ezek csupán parancssorok, amelyeket viszont összetett, folyamatos magatartásként képesek értelmezni. Ezeket a parancsokat összegyúrva, egyszerre hajtják végre, és elég nehéz felfogni, hogyan képesek erre.

A legtöbb állat, például a csimpánzok is, nem tudnak megbirkózni egyszerre több parancs végrehajtásával. A kardszárnyú delfinek könnyűszerrel teljesítik az egyszerű parancsokból összeállított sort.

És mi a helyzet a mondattannal? Az emberi nyelvben a „Kati szereti Dávidot" és a "Dávid szereti Katit" mondatok jelentése nem teljesen azonos.

A kardszárnyú delfinek mondattani készségének vizsgálata céljából az idomárok először két egyszerű parancsból álló utasítást adnak: „menj és köpj!" Majd a parancsot váratlanul ellentétes sorrendben adják: „köpj és menj!". Az előadásmód sokkal bizonytalanabb, de úgy tűnik leesett a tantusz. A mondattan, azaz a szórendből eredő jelentéskülönbség elsajátítása is felkerül – első alkalommal – a kardszárnyú delfinek dicsőségtáblájára.

„Valószínűleg képesek befogadni a nyelvhasználathoz szükséges információ-mennyiséget, de erre tanítanunk kell őket. Ugyanis az összetett, bonyolult nyelv használatához arra van szükség, hogy a feladataik megoldásához elengedhetetlen legyen egy ilyen nyelv. Az érzékszerveikkel és a megfigyelőkészségükkel elboldogulnak a szabad természetben. Ha azt kérdezné tőlem, hogy vajon a vadon élő kardszárnyú delfinek használnak-e nyelvet, akkor azt válaszolnám, hogy egy igazán összetett nyelvvel biztosan nem rendelkeznek.” – mondja Kershaw.