Nagymértékű kétéltűpusztulás az utakon

fordította:

Óhegyi Erzsébet - forrás: Conservation Biology 2013. május 28. 10:55

A legtöbb országban az állatvilág mozgásának egyik legnagyobb akadálya az úthálózat. Az állatok, de főként a kétéltűek közutakon történő elpusztulása jelentős mértékű, aminek megelőzése érdekében a természetvédők több módszerrel próbálkoztak már. Ráadásul az utak nemcsak az átkelő állatok pusztulását okozzák, de a populációk genetikai izolálódását is eredményezik. Trevor J. C. Beebee angliai kutató a Conservation Biology-ban megjelent cikkében a kétéltűek utakon történő elpusztulását vizsgálja. A kutatásban 40 év anyagát vizsgálta meg erről és a kétéltűmentések hatékonyságáról. Az utakon a kétéltűek vannak kitéve a legnagyobb veszélynek. 1973 óta 34 tudományos cikk közölt adatokat az utakon elpusztult kétéltűek számáról, öt kontinensről. 76 fajról számoltak be, amelyek utak áldozatául estek, ez globálisan a kétéltűek osztályának 1%-a. A barna varangy (Bufo bufo) bármelyik más kétéltű fajnál több figyelmet kapott a közúti pusztulás tekintetében. A legveszélyeztetettebbek természetesen a szárazföldi békafajok, melyeknek a szaporodáshoz el kell jutniuk a tavakhoz. A kutatásban vizsgált 42 ilyen faj 55%-a érintett az autóutak hatásai kapcsán. A levelibéka-fajoknál kisebb mértékű a halálozási ráta, ami aktívabb viselkedésükkel magyarázható. Ugyanis kísérletekkel megállapították, hogy a levelibéka-fajok sokkal aktívabban mozognak, amikor vészhelyzetbe kerülnek. Tesztelték a motorzúgás és a fényszórók hatását az állatokra: a legtöbb békafaj egyedei mozdulatlanná dermedtek, szemben a Pseudacris crucifer levelibékákkal, amelyek csak nagyon kis valószínűséggel dermedtek meg. A sebezhető leopárdbéka fajok sem kerülik el az utakat vándorlás közben, ráadásul lassabban is mozognak, mint az utaktól távolabb. Bár a közutakon való állatvonulás leggyakoribb következménye a gázolás, nem ez az egyetlen oka a kétéltűek utakon való pusztulásának. Egy kutatás szerint Nagy-Britanniában 75 tarajos gőtével (Triturus cristatus) a jégmentesítésből maradt só végzett tavaszi vándorlásuk közben. Az utak minden bizonnyal hatással vannak a populációdinamikára. A kihalási kockázatot leginkább a genetikai diverzitás fennmaradása csökkenti, ennek egyik alapvető feltétele pedig, hogy a nagyméretű populációk közötti kapcsolatok megmaradjanak. A forgalmas utak azonban a populációk fragmentációját okozzák és alacsonyabb genetikai diverzitású, kisebb populációméretekhez vezetnek. A városi környezet kisebb időre biztosíthat szaporodóhelyet a kétéltűeknek, de a szegényes minőségű élőhelyeken alacsony lesz a faji diverzitás. Itt is a városi élőhelyek erős fragmentáltsága, a kis populációk hosszú távú elszigeteltsége okozhatja azok összeomlását. Nem szabad feltétlenül örülnünk annak, ha egy kutatásból az derül ki, hogy valamelyik évhez képest csökkent az utakon történő kétéltűpusztulás, mert ez abból is következhet, hogy a populáció eleve megfogyatkozott élőhelyén. Kétéltűmentés Vannak, akik többféle módon is igyekeznek enyhíteni a problémát. A figyelmeztető táblák hatástalanok a legtöbb esetben, mivel a sofőrök nem csökkentik a sebességet. Időszakos útlezárásokkal is próbálkoztak, de ezek eredményei is elhanyagolhatóak. Lehetőség van azonban az útépítés során kétéltűpusztulást csökkentő műszaki megoldások alkalmazására. Az országutakon az önkéntes békamentő csoportok sokat segíthetnek a vándorló kétéltűeken azzal, hogy átviszik a békákat az úttest túloldalára. Békamentés során összeszedett állatok Egy másik megoldás, hogy mesterséges tavacskákat hoznak létre megfelelő helyeken, hogy az ne kelljen utakat keresztezniük az állatoknak, és kerítéssel gátolják meg, hogy az eredeti tavat elérjék. Mindazonáltal az ilyen korlátozó hatások negatív hatással lehetnek a metapopulációk stabilitására és genetikai diverzitására. Minden módszer közül a békaalagutak tűnnek a leghatékonyabbnak. Bár az egyes fajok között nagyon eltérő megfigyeléseket tettek arra vonatkozóan, hogy az alagutat elérő egyedek közül mennyien mennek is ténylegesen át rajta. Egy németországi helyszínen a pettyes gőte (Lissotriton vulgaris) például 11-12%-os sikerrel, a barna varangy (Bufo bufo) pedig 26-30%-os sikerrel használta csak megfelelően az alagutat. Egy massachusettsi helyszínen a foltos harántfogúgőték (Ambystoma maculatum) 75%-a jutott át sikeresen az alagúton, egy angliai helyszínen a barna varangyoknak pedig 98%-a teljesített sikeresen. A levelibéka-félék (Hylidae) számára azonban nem nyújt nagy védelmet az alagút, mivel ők könnyedén átugorják a terelőfalakat. Némely békafajnak (pl. erdei béka) serkenti az alagúthasználati hajlandóságát, ha az alagutakba földet vagy homokot szórnak. Ez akár meg is nyolcszorozhatja a sikerességet a sima betonhoz képest. Mindemellett a békaalagutak sem veszélytelenek. Növelhetik a predációt, és elöntés vagy olajbeszivárgás esetén tömeges pusztulást okozhatnak. Ráadásul az alagutak kiépítése költséges, főleg, ha utólag teszik ezt meg, márpedig általában ez a helyzet. Sőt, rendszeres karbantartást is igényelnek, ami gyakran nem is valósul meg, és több száz kilométeren keresztül ez nem is könnyű feladat. Sok munkát igényel még a kétéltűmentési módszerek hatékonyságának pontos megállapítása, ami a populációk hosszú távú fenntartásához kulcsfontosságú. A Society for Conservation Biology tudományos - természetvédelmi szervezet az utak számos negatív környezeti hatására felfigyelve 2008-ban elindította az "Út nélküli területek kezdeményezést" (roadless areas initiative). Ennek keretében a Google-al együttműködve létrehoztak egy internetes térképet a még meglévő egybefüggő útnélküli területekről - ez itt tekinthető meg.

Békamentés során összeszedett állatok