Ölni tanul a leopárdkölyök

Írta: Dereck Joubert
Fényképezte: Beverly Joubert

Életben maradni. Fára mászni és figyelni. Cserkészni és támadni. Üldözni és ölni. Megannyi nehéz tudomány az erdei iskola létfontosságú ismereteket egyesítő órarendjében. A leopárdkölyöknek bőven akad tanulnivalója, mielőtt anyját elhagyva nekivág az önálló macskalétnek.

Nyolcnaposan láttuk először. Kissé ingatagon állt a lábán, szeme opálosan szürke volt még. Ahogy kilépett a vacokból a fényre, kíváncsinak és merésznek látszott, ügyet sem vetett a visítozó mókusokra. Anyja előző öt kölykét hiénák, páviánok és más ragadozók ölték meg. Vajon milyen sors vár reá?

Az oroszlánnal és a gepárddal ellentétben a leopárd magányos és rejtőzködő macskaféle. Mivel nem családi kötelékben él, egyedül vadászik. Árnyas rejtekéből, lesből támad – lopakodó lépte és intelligenciája segíti életben maradását. Nehéz rálelni, ezért amikor a botswanai Okavango-delta Mombo régiójának sűrű akácia- és ébenligeteiben megpillantottunk egy fiatal kölyköt nevelő anyát, elhatároztuk, hogy nyomon követjük a kicsi fölcseperedését.

Legadema, ahogy a kölyköt elneveztük – neve setswana nyelven „égi fényt” jelent – állandó veszélyben élt. Hol páviánok próbálták meg kirángatni a vackából az anyjával együtt, hol hiénák ólálkodtak a környéken. A halál mindig leselkedett rájuk. A Moremi Vadrezervátumban ezen a területen oroszlánok is éltek – ők pedig a fiatal leopárdok nagy ellenségei. Ám ez sem tarthatta vissza Legademát attól, hogy önállóan induljon felfedezőutakra az erdőben, amikor anyja többnapos vadászatra ment.

Bármerre járt is Legadema, az éber szavannacerkófok már másfél kilométerről észrevették, a mókusok vészjelei kísérték lépteit. Idővel azonban egyre ügyesebben rejtőzködött, egyre nesztelenebbül lopakodott.

Anyja türelmesen tanítgatta Legademát a vadászat alapvető fogásaira. Arra, hogy miként szorítsa zsákmányát le a földre, vagy hol harapjon rá fojtó erővel a préda torkára. Ezernyi leckét kellett megtanulnia, hogy a kis leopárd vérbeli magányos vadásszá váljon.

Amikor Legadema öt hónapos volt, anyja élő impalaborjút hozott neki. A kis leopárd eleinte nem tudta, hogy mit kezdjen vele, ezért csak kíváncsian játszott a prédával, majd tétova támadásokat indított ellene. Anyja türelmesen végigvezette őt az ölés lépésein, mígnem Legadema megtanulta, hogy az élő állatból lesz a táplálék.

Miután felébredtek ragadozó ösztönei, Legadema fölfigyelt a mókusokra, és napokig hosszú időt töltött a kergetésükkel. Amint a szédítő, gyilkos fogócskázást szinte tökélyre fejlesztette, több száz mókust ölt meg, de olykor nagyobb zsákmányt, például fiatal varacskosdisznókat is ejtett. Legadema nagyon félt a páviánoktól, egyik nap mégis megölt egy felnőtt nőstényt. Ezután fedezte föl az anyja szőrébe csimpaszkodó újszülött majmocskát – mire az események különös fordulatot vettek.

A kis pávián alighanem Legademát tekintette új anyjának, és ártatlanul nyúlt felé. A leopárd eleinte zavartnak tűnt, de a következő órákban féltően vigyázta a páviánbébit. Valahányszor a kicsi rikoltozni kezdett, megtisztogatta, majd óvatosan felhurcolta egy fa biztonságosabb, magas ágai közé. Összekucorodva aludtak el. Lehetséges volna, hogy az anyai ösztön ébredezett Legademában?

A magatehetetlen kismajom végül elpusztult az éjszakai hidegben, a leopárd pedig otthagyta, és immár újra ragadozóként viselkedve belakmározott a páviánanya teteméből.