Megjelent az Élet és tudomány 2009. júliusi számában

Írta: Korsós Zoltán Trócsányi Balázs

 A gyíkokon belül a gekkófélék családjának legtöbb fajára a fákon, lombozatban, függőleges fatörzseken vagy sziklafalakon való életmód a jellemző; ezt a jól ismerten tapadókorongos, lemezes vagy karmos lábaik is alátámasztják. Jóval kevesebb olyan fajt találunk közöttük, amelyek egész életüket a talajfelszínen töltik, és még kevesebb olyat, amelyek sivatagos területen élnek és nappali búvóhelyüket maguk ássák a laza homokba!

A közepesen nagy, 12 cm-es teljes hosszúságú sivatagi gekkó (Chondrodactylus angulifer) Namíbia és Dél-Afrika homokos félsivatagjaiban él, ahol kevés a növényzet és perzselő a nappali forróság. A legtöbb gekkóhoz hasonlóan ez a faj is éjjel aktív, a szinte elviselhetetlenül meleg nappalokat a talaj felső rétegébe fúrt lyukakban tölti. Ezeket erős lábaival, tömpe, tapadólemez nélküli, csökevényes karmú ujjaival többnyire maga ássa, de néha skorpiók vagy más sivatagi rovarok elhagyott üregeit szélesíti ki magának. Csak naplemente után jön elő és indul el kényelmes éjszakai zsákmányszerző útjára a még sokáig meleg talajon. Táplálékát apró rovarok, termeszek, bogarak, éjjeli lepkék, esetleg más kisebb gyíkok teszik ki.
A sivatagi gekkó apró, kerek, meszes héjú tojásokkal szaporodik, a nőstény néhány hetes időközönként egyszerre 1-2 tojást rak le a homokba a szaporodási időszakban. A három hónap múlva kikelő, néhány centiméteres apróságok gyorsan növekednek, és egy éves korukra már el is érik a felnőtt méretet és az ivarérettséget. A kifejlett állatok nem hosszú életűek, mindössze néhány évig élnek.
Veszélyt érezve a sivatagi gekkó nyújtott lábbal, felemelt testtel megmerevedik, és farkát szinte a skorpókhoz hasonlóan a háta fölé görbíti. Ha a támadó ettől nem ijed meg, haragosan sziszeg és akár harapni is próbál, de mindettől eltekintve teljesen ártalmatlan.