A szivacsok (vagy „pórusosok, ”Porifera vagy Spongiaria) az aljzathoz rögzült, gyakran telepeket alkotó vízi, legtöbbször tengeri állatok. Testükön állandóan víz áramlik át. A differenciálódás első szakaszában vannak: nincsenek valódi szöveteik és szerveik, álszövetes állatok.

Testükben központi űrbél található, amit csatornarendszer köt össze a testük felületén lévő likacsokkal (pórusokkal). Egy nagyobb kivezető nyílásuk van. Szerves törmelékekkel, apró élőlényekkel táplálkoznak, a tápanyagot galléros ostorossejtjeik segítségével viszik be a szervezetbe. A táplálék szállítását, kiválasztását amőbaszerű vándorsejtek biztosítják. Testfaluk szilárd (mész- vagy kova- és spongin-) vázát a vázképző sejtek termelik. Ivartalanul (gyöngysarjképződéssel – gemmuláció) és ivarosan is képesek szaporodni.

Magyarországon a Balaton szivacsokban gazdag, megtalálhatók itt a törékeny, tavi, folyami és a balatoni szivacsok (Spongilla carteri balatonensis).

Sejtjeik különbözők ugyan, de nem véglegesen. A differenciálódás náluk még megfordítható folyamat. Megváltozott körülmények között bármelyik sejt bármelyik működés elvégzésére képes, sőt a sejtek egyedül is életképesek. Az egyediség határai sem merevek még, ha két azonos fajba tartozó szivacsegyedet sejtjeire rázunk szét, és összekeverjük a sejteket, akkor azok egy új, közös egyeddé válnak össze. A soksejtű állatoknak ezt a legkezdetlegesebb testfelépítési formáját álszövetes testszerveződésnek nevezzük.

A szivacsok teste egy átlyuggatott falú bögréhez hasonló. Az oldalfalon lévő apró nyílások a pórusok, a fenti nagy, szabad szemmel is látható nyílás a kivezető nyílás vagy szájnyílás, az üreg az űrbél (osculum). A víz és szerves törmelékek a pórusokon át jutnak az űrbélbe, majd a kivezető nyíláson át a külvilágba. A test tehát két sejtsorból áll. A testfal rétegei a dermális réteg, amelyet lapos sejtek, a pinacocyták alkotnak, melyek létrehozzák a pinacodermát. A pinacocyták közé ékelődnek be a porocyták, vagyis azok a hengerszerű, záródni és nyitódni képes sejtek, amik átérik az egész testfalat, és engedik a víz bejutását a szivacsba. A dermális réteg funkciója a védelem. A középső réteg a mesohyl réteg, amely viszonylag kevés sejtet tartalmaz, de azok annál változatosabbak. Alapállománya kocsonyás. Sejtjei az amőboid őssejtek, melyek totipotens sejtek, latin nevük az archeocyta, feladatuk az ivaros és ivartalan szaporodásban és a regenerációban van. Másik sejt a mesohyl rétegben az amőboid vázképző sejt, amely lehet sclerocita vagy spongiocita attól függően, hogy milyen vázelemeket termel. A váz lehet mész, kova vagy spongin váz. (A sclerocita hozza létre a mésztűket.) Ide tartoznak még az amöboid vándorsejtek, amelyek a táplálékszállítást végzik, valamint a galléros ostoros sejtek (choanocyták) amelyek a vízáramoltatást, és a táplálék vízből való felvételét látják el. A legbelső réteg pedig a gasztrális réteg, ahol az emésztésre specializálódott sejtek foglalnak helyet. A külső sejtek főleg védenek, a belsők főleg táplálékot vesznek fel, és ennek megfelelően felépítésük is kissé különbözik. A szivacsegyedek ritkán magányosak, leginkább telepeket alkotnak. A telepen látható lyukak a kisebb-nagyobb vízkivezető nyílások. Az egyed és a telep alakja nincs pontosan megszabva, a tapadási felszín és a vízáramlás befolyásolja, ezért aszimmetrikusak a szivacsok. Három fő szivacstípus az ascon, amely vékonytestű, egyszerű felépítésű (egyetlen ürege az űrbél), a sycon, melynek testében ún. sugárkamrák láthatók, és choanocyták csak ezek belsejében találhatók, és a leucon, mely a legbonyolultabb felépítésű szivacs, sugárkamrái több kisebb kamrára tagolódnak, és csak ezen pici kamrák belsejében találkozhatunk choanocytákkal.

Vázuk építőanyaga lehet tisztán mész-, kova- vagy szaruváz, és állhat a váz vegyesen kova- és szarutűkből. Magyarországon csak kovaszaruszivacsok élnek, például a balatoni szivacs és az elágazó telepű tavi szivacs, melyek a nádszárak víz alatti részén szürkés, iszapszerű elágazó bevonatot képeznek. A tengerekben élő mosdószivacs a szaruszivacsokhoz tartozik. A mosakodáshoz alkalmas szivacsot úgy állítják elő, hogy a telepet kiveszik a vízből, néhány óra elteltével elpusztul, akkor tapossák, nyomkodják, majd mossák, hogy csak a vázanyag maradjon meg, ezután szárítják, fehérítik, fertőtlenítik, és így hozzák forgalomba.

A szivacsok helytülő életmódúak, a vizet átáramoltatják magukon, nem ők mennek a táplálék után. Lárváik azonban galléros ostoros sejtekből álló kis kolóniák, melyek a vízben aktívan úsznak.

Szivacsok Rodoszon

A szivacsok a vízben előforduló bomló, korhadó anyagokkal táplálkozó, szűrögető állatok. A vizek tisztításában nagy jelentőségük van. A táplálékot a sejtek egyenként veszik fel és sejten belül emésztik, akárcsak az egysejtűek. A belső réteg sejtjei a félig használt táplálékot a külső réteg felé ürítik. A két sejtréteg között amőboid mozgással haladó vándorsejtek gondoskodnak a táplálék egyenletes szétosztódásáról. A külső sejtréteg sejtjei az előbb említett sejtek által kiürített táplálékot veszik fel, ebből táplálkoznak.

A szivacsok minden sejtje egyénileg, diffúzióval lélegzik, akárcsak az egysejtű állatok.

A szivacsoknak nincs keringési rendszerük. A táplálék egyenletes elosztásában a vándorsejteknek van szerepe. Ha az egyed belső sejtjei az egyik oldalon több táplálékhoz jutnak, mint a másik oldalon, akkor a vándorsejtek az egyik oldali belső sejtréteg által ürített táplálékot átszállítják a másik oldalra.

A szivacsok minden sejtje külön-külön választja ki a bomlásterméket, és a környezetbe vagy az űrbélbe üríti. A bomlástermékek szállítását is az amőboid vándorsejtek végzik.

Az egyed külső sejtrétegében legömbölyödött petesejtek és ostorral mozgó hímivarsejtek egyaránt képződnek, vagyis a szivacsok hímnősek. Az archeocyták hím vagy női ivarsejtté alakulnak, az ivarsejtek a vízbe ürülnek és itt a hímivarsejtek kémiai ingerek hatására találják meg a petesejteket. A keletkező lárva egy ideig úszik, majd megtelepszik és új, helytülő szivacs lesz belőle.

A telepek ivartalan szaporodással, gemmulációval, (gyöngysarjképződéssel) keletkeznek. Ilyenkor az anyaegyedből gemmulák, vagyis gyöngysarjak képződnek, majd az anyaállat szétesik, és a gyöngysarjak archeocytái hoznak létre új szivacstelepet. Édesvízi szivacsoknál ez a folyamat minden évben megtörténik, a szivacs gemmulák formájában telel ki.