A macska (más néven házi macska, tudományos nevén Felis silvestris catus) egy kisebb termetű húsevő emlősállat, amely a macskafélék (Felidae) családján belül, a Felis nem Felis silvestris fajához tartozik, a vadmacska alfaja, bár a mai rendszertanban inkább kezdik külön fajként kezelni az állatot, ugyanis nagyon sok dologban eltér az őseként tekintett fajtól (ez viselkedésbeli és kinézetbeli határozó is lehet). Ügyes ragadozó, több mint 1000 faj tekinthető a zsákmányának. Emellett meglehetősen intelligens, beidomítható egyszerű parancsok végrehajtására vagy szerkezetek működtetésére (illetve képes önállóan is kisebb feladatok betanulására)
Körülbelül 10 000 évvel ezelőtt kezdett az ember társaságában élni, háziasításának ábrázolása mintegy 4000 éve Egyiptomban történt.A macska háziasítása rendkívül sokáig tartott, kezdete az ember letelepedésének időszakára tehető.

Egyre több bizonyíték kerül elő, melyek azt bizonyítják, hogy a folyamat már jóval előbb elkezdődött, mint ahogyan azt ma gondoljuk. Különböző maradványokat találtak Jerikó mellett, melyek korát 9000 évesre becsülik. Egy ideig nem volt bizonyíték arra, hogy ezek tényleg háziasított állatok lehettek, de egy francia paleozoológus, Jean-Denis Vigne és munkatársai 2004 áprilisában a ciprusi Shilloukambos mellett feltártak egy egykori kőkorszaki település temetőjében egy sírt, amelyben az eltemetett ember mellett egy macska csontjait is megtalálták. Anatóliában is találtak olyan, körülbelül i. e. 6000 táján készült szobrokat, amelyek macskával játszó asszonyokat ábrázolnak. Ezek alapján feltételezhető, hogy a macska háziasítása Elő-Ázsia területén már 9500 évvel ezelőtt is elkezdődhetett. Egy 2007-es DNS-vizsgálat eredménye szerint ősétől már 100-130 ezer évvel ezelőtt elvált, jóval korábban, mint azt a régészeti leletek bizonyítják, majd a termékeny félhold területén élő emberekhez szegődött, hamarabb, mint a kutya
Egy ókori egyiptomi macskaszobor, a Louvre múzeumból.

Az ókori Egyiptomból az ember és a macska közötti kapcsolatot igazoló első leletek (múmiák és írásos adatok) az Ó- és Középbirodalom közötti időszakban (i. e. 2000 körül) keletkeztek,[11][12] mikor a macska háziasítása már valószínűleg megtörtént,ugyanis a „miú” és „mií” (avagy „imiú” és „imií” néven feljegyzett hím és nőstény macskákról nem derült ki egyértelműen, hogy vadállatok voltak-e. Kezdetben csak szent állatként – Básztet szent állataként – tisztelték őket (elpusztításuk halálbüntetést vont maga után és saját kultuszuk alakult ki, később azonban már amiatt is tenyésztették a macskákat, mert magtáraiktól távol tartották az egereket és más rágcsálókat, sőt a sivatagból betévedő kígyókat is. A macskakultusz erejét jól példázza az az i. e. 525-ben lezajlott hadjárat, mely során II. Kambüszész, perzsa király meghódította Egyiptomot, miután Pelusium ostrománál katonái fedezéséhez élő macskákat (és más szent állatokat) használt fel, mivel rájött, hogy emiatt hadseregével az egyiptomiak nem lesznek hajlandók harcba szállni. (Megjegyzendő, hogy Perzsiában, ahol ez idő tájt a macskákat nem kedvelték különösebben, a muzulmán hit elterjedéséig a kutya számított szent állatnak, bár a fekete macska ezután is a gonoszságot szimbolizálta.) Szicíliai Diodórosz is feljegyzett egy Julius Caesar idejében történt esetet, mikor a feldühödött tömeg végzett egy rómaival, aki véletlenül megölt egy macskát.

Közvetett bizonyítékok alapján valószínűsíthető, hogy az ősi Egyiptom szent macskáinak egyenes ági leszármazottai napjainkban a kenyai Lamu szigetvilágában élnek. A közvetett bizonyítékok: a hasonló testfelépítés, az archeológiai bizonyíték az évezredes élőhelyekre vonatkozóan, a Lamu és Egyiptom között zajlott vörös-tengeri kereskedelem és a szigetek genetikai elkülönülése.

Számos kínai rajz bizonyítja, hogy a Távol-Keleten már i. e. 1500 körül ismerték a macskát, mely az Egyiptommal ősidők óta kapcsolatban álló] Indiából kerülhetett oda, ahol vallási ceremóniáknál kapott fontos szerepet. Kezdetben a gazdagok státusszimbóluma volt, majd a
2004-ben Jean-Denis Vigne és kollégái (Nemzeti Természettudományi Múzeum, Párizs) jelentése a macska háziasítására vonatkozó legkorábbi tárgyi bizonyíték feltárásával foglalkozik. A lelet egy ciprusi emberi sírból került elő, melyben egy meghatározatlan nemű felnőtt ember és egy macska csontjai találhatók. A lelet mintegy 9500 éves. A sírból a csontok mellett kőszerszámok, vasoxid-maradványok, maroknyi tengeri kagyló és (az emberi csontoktól 40 cm-re) a saját sírjából egy nyolc hónapos macska csontváza kerültek elő, melyet az emberrel megegyezően nyugati irányba nézve fektettek. Mivel a macska nem őshonos a Mediterrán medence szigetein, ezért csak a szárazföldről kerülhetett oda, minden bizonnyal a közeli levantei partokról. A lelet az ember és a macska tudatos együttélésének bizonyítéka kb. 10 000 évvel ezelőttről a mai Közel-Keletnek nevezett területen. Ez összhangban van a genetikai kutatások eredményeivel is, melyek szintén ezt a földrajzi és időbeli eredetet erősítik. Úgy tűnik, a macska háziasítása az első emberi települések létrejöttének idején, a neolitikus korban történhetett a Termékeny félholdként ismert területen.
A macskának számos fajtája és színváltozata létezik. Csupasz és farok nélküli változatait is kitenyésztették. A macskák több mint százféle hangjel és testbeszéd segítségével kommunikálnak, mint például nyávogás („miaú”), csiripelés, dorombolás, fújás, morgás. A lovakhoz és más háziállatokhoz hasonlóan a macskák is képesek vadon élve fennmaradni. Az önállóan élő macskák gyakran kisebb kolóniákat alkotnak. Az állatvédők beszámolói szerint azonban hosszú távon csak igen kevés példány képes gazdátlanul életben maradni, többségüket elpusztítják a járművek, a ragadozók, az éhség, az időjárás viszontagságai és a betegségek. Ezért számos országban, köztük hazánkban is a macskák és más háziállatok elhagyása, illetve otthonukból való szándékos eltávolítása (bántalmazásukhoz hasonlóan) büntetendő

A macska sok kultúra legendáiban és mítoszaiban tölt be jelentős szerepet, az egyiptomiak, a kínaiak és a vikingek ősi történeteiben is szerepel.Általában tisztelik, de olykor becsmérlik is.

A háziasítása előtti legközelebbi őse az afrikai vadmacska avagy líbiai fakómacska (Felis silvestris lybica)
Számos ősi vallás szerint a macskák felemelkedett lelkek, melyek az emberek társai vagy vezetői, minden dolgok tudói, akik azért hallgatnak, hogy ne befolyásolják pártfogoltjaikat. Egyes hiedelmek szerint hatodik érzékkel rendelkeznek, képesek a lelkek, a szellemek és a gonoszság észlelésére.

Bár a Biblia nem ír a macskáról, a keresztény néphagyomány megemlékezik arról, hogy az újszülött Jézust a jászolban egy macska tartotta melegen.[31] A történet egy másik változata szerint a macska pusztította el azt a mérgeskígyót, amit a sátán küldött, hogy végezzen Jézussal. Köszönetképpen Szűz Mária megsimogatta az állatot, melynek fején M betű, hátán pedig sötét sáv vált láthatóvá, amely a cirmos leszármazottain is megmaradt.

A közhiedelem szerint a macskáknak kilenc életük van. A szívósságukra vonatkozó elismerés alapja az az észrevétel, hogy a macskák néha látszólag megfeledkeznek létfenntartási ösztönükről, és hogy túlélnek olyan zuhanásokat is, amelyek más állatok számára feltehetőleg végzetesek lennének.

Evolúciójuk során a macskák sokkal nagyobb mértékben alkalmazkodtak a vadászathoz, mint a kutyák vagy más emlősök. Ez annak a mutációnak indirekt következménye volt, mellyel ősük elvesztette az édesség ízlelésének képességét, ezáltal pedig lecsökkent a növényi tápanyagbevitele. A növényfogyasztás drasztikus csökkenésével emésztő szervrendszerük lerövidült, így képtelenné vált a növényi táplálék hatékony feldolgozására, azonban mindez a testtömeg lecsökkenéséhez is vezetett, amely elősegítette a vadászathoz szükséges gyors mozgást. Viselkedési mintáik a

A jól táplált házi macskák is vadásznak a környezetükben élő madarakra, egerekre, patkányokra, skorpiókra és más kisebb állatokra. Gyakran előfordul, hogy meg is mutatják zsákmányukat a gazdájuknak. Ennek oka nem tisztázott, de a barátságos magatartás gyakran társul ezzel a viselkedéssel. A macskák talán dicséretet remélnek a csoporthoz való tartozás effajta szimbolikus kinyilvánításáért. Némelyik elmélet szerint azonban a macskák abból, hogy embertársaik a nap nagy részét távol töltik tőlük, arra következtetnek hogy vadászattal töltik az idejüket és ezért vannak bővében az ételnek. Zsákmányuk odaajándékozásával csupán szeretnének hozzájárulni gazdájuk élelmezéséhez.
A macskáknál gyakori vírusos és élősködők (bolha, kullancs, rühesség) által okozott betegségek, veszettség, angolkór, agyhártyagyulladás rendszeres védőoltással és megfelelő odafigyeléssel (például adott esetben bolhairtó nyakörv használatával vagy megfelelő étrend kialakításával) könnyen megelőzhetőek. Szükség van ezen felül az állat állandó figyelésére, mivel minden betegségnél vannak árulkodó jelek, feltűnőbbek a vakarózás, hasmenés, tüsszögés. Néhány esetben csak a megváltozott viselkedés árulkodik arról, hogy baj van.

A macskáknak évente két szaporodási időszaka van (bagzás), egy tavasszal és egy ősszel, amely minimálisan 4-7 napig tart, amennyiben a nőstény vemhes lesz.

A hímek péniszén hátrafelé mutató tüskék találhatók, melyek a pénisz kihúzásakor hozzáérnek a nőstény vaginájának falához. A nőstényt ez az ovuláció megkezdésére serkenti, de mivel erre nem minden esetben kerül sor, a nőstények ritkán esnek teherbe az első párzás során. A tüzelő nőstények több hímmel is párosodnak, így előfordulhat hogy az egy alomba tartozó kölykeik több apától származnak.

A szaporodási folyamat erős zajjal járhat, mivel mindkét állat hallatja a hangját. A zaj leginkább a harcoló macskák által kiadott hangokra emlékeztet.

A vemhességi időszak 63-65 napig tart. Az alom átlagosan 3-5 kölyökből áll. A legelső alom általában a későbbieknél kisebb létszámú. A kölykök elválasztása 6-7 hetes korban történik meg, ivaréretté pedig (nőstények esetében) 4-10, illetve (hímek esetében) 5-7 hónap után válnak. Egy átlagos nőstény a nemileg aktív életszakaszában összesen akár 100 utódot is világra hozhat. A rekordot 1952-ben egy Dusty nevű texasi cirmos nőstény érte el, még a 18. életéve előtt, 420 utóddal. Az eddig ismert legnagyobb alom 15 kölyökből állt. A kölykök átlagos tömege 85 gramm.

Az elvadult macskák egyedül vagy csoportokban, úgynevezett kolóniákban élnek, melyek az elérhető élelemforrások függvényében otthont biztosítanak a kölykök számára. Egyes elveszett vagy elhagyott házikedvencek is csatlakoznak ezekhez a csoportokhoz (feltehetően jobb lehetőség hiányában).

Az elvadult macskák élettartama rövidebb, a házi körülmények között tartottakéhoz képest, melyek tizenhat évig vagy annál tovább is elélnek. Az emberi igények számára átalakított barátságtalan városi környezethez a macskák nehezen tudnak alkalmazkodni; a legtöbb háziasított macska őse sivatagos területekről terjedt el az utazó emberek által. Ennek ellenére számos macskakolónia található a nagyvárosokban, például a római Colosseum és a Forum Romanum környékén.

Habár a macskák alkalmazkodók, az elvadult macskák nem képesek túlélni az extrém hideget és a forróságot, valamint magas proteinigényük kielégítésére nehezen találnak megfelelő élelmet az utcákon. Emellett ki vannak szolgáltatva a kutyák és a városokba betérő vadállatok (prérifarkasok, medvék, hüllők) támadásainak, az autóknak és a macskákat gyűlölő vagy sorsukkal szemben közömbös állatkínzó embereknek is. Világszerte több ezer állatvédő szervezet és önkéntes próbál segíteni a helyzeten azzal, hogy elfogja és sterilizáltatja ezeket az emberhez nem szokott és emiatt örökbefogadásra alkalmatlannak ítélt állatokat, valamint beoltja őket a veszettség és a macska leukémia (FeLV) ellen, továbbá ellátja őket hosszú élettartamú bolhairtó eszközzel. A beavatkozásokat végző állatorvosok általában megjelölik a macskákat, a fülük hegyének lemetszésével, mivel némelyikük többször is az állatvédők által kihelyezett csapdákba kerül. Az önkéntesek rendszeresen gondozzák is az elvadult állatokat, amellett hogy ételt biztosítanak a számukra, igyekeznek enyhíteni beilleszkedési problémáikat. Miután a teljes kolóniát sikerült sterilizálni és nem születnek további kölykök, lassan az egész csoport kihal. Sokan ezen erőfeszítésektől remélik a városi macskakolóniák helyzetének megoldását.

Válasz

de jó!!!...

Válasz