Megjelenése
A mérsékelt öv legnagyobb szárazföldi emlőse, amely 3-5 méter hosszúságot és 1,8 méter magasságot ér el. Testfelépítése a szarvasmarháéhoz hasonló, a következő különbségekkel: a marja (válltája) jóval magasabb és púposan kiemelkedik; a homloka szélesebb; a szarvai a feje elejéből indulnak ki, nem pedig a homlokcsont hátsó szögletéből, mint a szarvasmarha és a bivaly szarvai, aránylag kicsik, hengeresek, simák, ki- és fölfelé hajlóak; bojtban végződő farka rövid, vastag; szőrzete puha, sűrű, a teste hátulsó felében rövid, sima, a homlokán, fején, nyakán és marján hosszú gubancos sörénnyé, az állán szakállá hosszabbodik; a színe barna, lábainak végei, valamint sörénye sötétebb, farkbojtja barnásfekete.

Fajai
Két ma élő faja, az európai bölény (Bison bonasus) és az amerikai bölény (Bison bison), igen közel állnak egymáshoz, csak néhány kevésbé lényeges tulajdonságban különböznek

Az európai bölényt egész a legújabb időig sokszor összetévesztették a vad őstulokkal (Bos primigenius), amely az ókorban és középkorban szintén élt még Közép-Európában, és ezzel együtt a szarvasmarha ősének tekintették. Az európai bölény a középkorban még gyakori volt Európa erdeiben. A középkori Magyarországon gyakori vad volt, amit bizonyítanak a bölény összetételű helynevek és a korabeli krónikák is. A bölényt Európa legnagyobb részén az újkorban pusztították ki végleg. 1735-ben a Bakony vadjai között még megemlítik. Az utolsó Kárpát-medencei példányt 1814-ben ejtették el Erdélyben, Udvarhely megyében. Az utolsó vadon élő európai bölényt 1927-ben lőtték le a Szovjetunióban. Ekkorra csupán 50 egyed maradt különböző állatkertekben. 1951-ben, Lengyelországban kezdték visszatelepíteni őket a vadonba — valamennyi, ma vadon élő bölény őse az akkor visszatelepített 12 példány. Ma Lengyelország, Oroszország, Fehéroroszország, Litvánia, Ukrajna és Kirgizisztán természetvédelmi területein mintegy 3000 példány él vadon. A nagyfokú beltenyészet miatt igen hajlamosak a betegségekre.

Ősbölény [szerkesztés]

Ősbölény. A pleisztocén korban Eurázsiában élt a sztyeppi bölény (sztyeppei bölény avagy ősbölény, Bison priscus) – ez a faj a jégkorszak végén halt ki. A mai bölényeknél valamivel nagyobbra nőtt és a szarva is hosszabb volt. Ivari dimorfizmusuk meglehetősen erőteljes volt: a hímek teste és szarva is nagyobb volt, mint a nőstényeké.

Föltételezhetően a mai bölényekhez hasonlóan hatalmas csordákban élhetett az eurázsiai sztyeppeken.

Származása jobbára tisztázatlan. Valószínűsítik, hogy ősei Ázsia trópusi régióiban fejlődtek ki, majd a hidegebb éghajlathoz alkalmazkodva a középső pleisztocénben (mintegy 700 000 éve) elterjedtek Eurázsia északi részein Nyugat-Európától Kelet-Szibérián át egészen Alaszkáig. Őseink vadásztak rá, alakját gyakran barlangrajzokon örökítették meg. Európai populációjából mintegy 10.000 éve, az utolsó jégkorszak végére fejlődött ki az európai bölény

Az amerikai bölény
Észak-Amerika legnagyobb testű szárazföldi emlőse. Testhossza hímeknél legfeljebb 380 cm, nőstényeknél maximum 240 cm, farok hossza 90 cm, marmagassága hímeknél max. 180 cm, nőstényeknél 150 cm; a hím testsúlya akár 900 kg, a nőstényé max. 450 kg. A test elülső fele és a mellkas hatalmas, a hátulsó fele viszonylag kicsi. Széles, alacsony koponyája van; a szarvak hátra- és felfelé hajlanak, tompa hegyük kicsit befelé áll. Erős, akár 50 cm hosszú szőrzet borítja.

Elterjedése
Korábban az Egyesült Államok és Kanada területén nagy hordákban élt a Nagy-tavaktól Mexikóig és kelet Oregontól majdnem az Atlanti-óceánig. Jelenleg csak néhány nemzeti parkban, főleg a kanadai Wood Buffalo Nemzeti Parkban (Észak-nyugati terület) és a wyomingi Yellowstone Nemzeti Parkban található meg. Élőhelye prérik és folyóvölgyek (préribölény alfaj) vagy erdők (erdeibölény alfaj).

Két alfaja van.

Bison bison bison – síksági bölény vagy préribölény (sima hátú)
Bison bison athabascae – erdei bölény (nagy púp van a hátán).

Az amerikai bölény közeli rokonával, az európai bölénnyel együtt a szarvasmarha legközelebbi rokona. Masszív testfelépítése és bozontos bundája lehetővé teszi, hogy a legkülönbözőbb éghajlati körülmények között is megéljen. Az amerikai bölény csordái előfordultak a meleg déli prériktől a hideg északi erdőkig, dacoltak hóval és hideggel, de hőséggel és szárazsággal is. Ha valahol már mindent lelegeltek, akkor továbbvonultak. Egyetlen szárazföldi emlősnek sem alakultak ki olyan hatalmas csordái, mint az amerikai bölénynek. A 15. században még 60 millió bölény taposta Amerika földjét az Atlanti-óceántól majdnem a Csendes-óceánig és Mexikótól Kanadáig. Egy-egy csorda 100-200 000 egyedből is állhatott.

Központi szerepet játszottak a préri indiánjainak kultúrájában, akik az elejtett bölény minden részét hasznosították. A bevándorló európaiak 1830-ban nagyszabású akció keretében kezdték kiirtani a bölényeket. Ennek egyik oka a vadászat és a vasútépítő munkások élelmezése volt, de legfőképpen az engedetlennek tartott indiánok létalapját akarták elvenni. Szórakozásból robogó vonatokből lőtték le őket.

Az amerikai bölény a prérin élő indián törzsek létének alapja volt. Számtalan módon hasznosították. Húgyhólyagjukból az indiánok tarisznyát csináltak. Vérét és epéjét testük festésére használták. A szárított bölényürülék tüzelőként szolgált, a csontokból a legkülönfélébb eszközöket készítették. A koponyákat tisztelték, és gondosan feldíszítették. A bölényekből hajtott ki a prériindiánok anyagi kultúrája. Ez az állat szellemi életükben is kimagasló helyet foglalt el.

Válasz

bölény...micsoda vastag bundája van...

Válasz