A jegesmedve (Ursus maritimus, korábban Thalarctos maritimus) a ragadozók rendjébe, ezen belül a medvefélék családjába tartozó, az Északi-sarkvidéken élő emlősfaj, rendjének második legnagyobb tagja.
A jegesmedve elterjedési területe az Északi-sarkvidék jégmezőinek déli része. A legtöbb jegesmedve szinte sohasem teszi a lábát igazi szárazföldre, többségük egész életét a sarkvidék befagyott vizein, a lassan sodródó jégmezőkön tölti. Csak a párzásnál mennek stabil helyre.
A ragadozó emlősök rendjének második legnagyobb testű képviselője (a Kodiak medve után). Teste nyúlánk, feje és arcorra megnyúlt, szemfoga gyengén fejlett, füle rövid, szeme kicsiny, nyaka hosszú, lábai a többi medvéénél jóval szélesebbek és hosszabbak, lábszárai rövidek, de vastagok és izmosak, ujjait csaknem hosszúságuk feléig úszóhártya köti össze. A többi medvéknél jóval nagyobb; testhossza 2,5-2,8 méter; vállmagassága 1,3-1,4 méter, a hím testtömege 400-600 kg; a nőstény testtömege 300–400 kg. Bundája tömött szőrű, a fiatal példányoknál ezüstfehér, az öregeknél sárgás árnyalatú.
A jegesmedve szinte állandóan vándorúton van, s emiatt még saját territóriumot sem tart. Ezen nem is csodálkozhatunk, hiszen a jégmezők nemigen szolgálnak bőséges táplálékkal, és viszonylag nagy utat kell megtenniük az állatoknak ahhoz, hogy napi táplálékukat beszerezzék. Míg sok más medvefaj étrendjén igen jelentős a növényi eredetű táplálékok szerepe, a jegesmedve csak a sarki nyár hónapjaiban fogyaszt egy kevés zuzmót, mohát vagy bogyót, de azt is csupán étrendi kiegészítésként. Táplálékának zöme állati eredetű, s mivel a sarkvidék zord körülményei közt nemigen válogathat, szinte mindent megeszik. Ez a hatalmas, talán lomhának tűnő állat nagy ügyességgel halászik, ha pedig vadászik, kitartóan üldözi zsákmányát. A hal mellett egyik kedvenc táplálékát a fókák képezik, de olykor madarakat is zsákmányul ejt, sőt a dögöt sem veti meg. A jegesmedve egyébként az északi sarkvidék jégmezőinek csúcsragadozója, természetes ellensége jóformán nincsen. A kardszárnyú delfinen, az ámbrás ceten és a grönlandi cápán kívül talán csak a rozmárok hatalmas agyarai jelentenének számára veszedelmet, egy magára valamit is adó rozmár azonban legfeljebb csak akkor támad jegesmedvére, ha a többi, fiatal rozmárt védi.

A jegesmedvék kitűnő úszók. Úszás közben akár a tíz kilométeres sebességet is elérhetik. Fejjel előre ugranak bele a vízbe, mint a kutyák és úszás közben a kutyaúszáshoz hasonlóan csak mellső lábukat használják, hátsó lábukat maguk után húzzák. Nyitott szemmel merülnek a víz alá, s ott akár két percig is kibírják levegővétel nélkül.

Szaglásuk igen kifinomult, a dögszagot akár 30 km távolságról is megérzik. Akár 40 km/óra sebességgel is tudnak futni, 3-6,5 km/óra átlagsebességgel.
A vemhes nőstény a sarki tél legzordabb szakaszában hóba és jégbe vájt barlangjába húzódik vissza, s itt hozza világra bocsait átlagosan 240 napi vemhesség után. Ellésenként általában kettő, néha csak egy bocs születik. Testtömegük születésükkor kb. 500 g, meztelenek, süketek és vakok. A bocsok életük első hónapjaiban csak felszín alatti lakásukat ismerik, az anyamedve csak az ellés után négy hónappal vezeti ki a bocsokat a szabad ég alá. A bocsok ezután még elég sokáig, mintegy két esztendős korukig maradnak anyjukkal, s csak ezután kezdik meg önálló életüket.
A jegesmedve igen jól alkalmazkodott az északi sarkvidék hidegéhez. A hőszigetelésben nemcsak vastag bundájának jut kiemelkedő szerep, hanem a bőr alatti zsírrétegnek is, amely egy-egy bőséges időszakot követően több cm vastag is lehet. Persze a zsírréteg nemcsak hőszigetelést, vagy mechanikai védelmet jelent az állat számára, hanem tartalék tápanyagforrást is a zsákmányban szűkös időszakokra. A jegesmedve bundája és zsírja az ember figyelmét is felkeltette, s emiatt az északi eszkimók már évezredek óta vadásszák ezeket az állatokat. Az utolsó néhány évszázadban azonban a jegesmedvék irtása egyre nagyobb, aggasztó méreteket öltött, s csaknem kipusztult a faj. A jegesmedvék védelmében tett erőfeszítéseknek hála, számuk ma már ismét növekvőben van.
2006-ban találtak egy olyan medvét, melyről DNS-vizsgálatok is megerősítették, hogy félig grizzly, félig jegesmedve. Ez azért különleges, mert mindkét fajnál a szaporodást hosszas párosodási rítus előzi meg, tehát kizárható, hogy tévedésből választottak volna a szülei más fajból párt. Korábban a két fajnak csak állatkertben született közös utódjáról tudtak.[1] A jegesmedve kiválóan sétál a jégen ugyanis szőr van a talpán. A jegesmedvét a hófödte tájból kivillanó koromfekete orra könnyen elárulja: világos nappal, távcsővel akár tíz kilométer távolságból is megpillanthatjuk. Amikor a fókák felé lopódzik, orrát a mancsával eltakarja, nehogy leleplezze magát.

Válasz